Kerítésen innen
Pressman: tudom, mik lesznek a szalagcímek, amelyeket Rogán miniszter úr csapata diktál (…) ez legalább annyira kiszámítható, mint amennyire unalmas
Nyitóbeszédet mondott az idei 28. Budapest Pride Közösségi Fesztiválon David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A nagykövet elmondta, megtiszteltetésnek tartja, hogy részt vehet az LMBTQ-közösség egyik legfontosabb eseményén, amikor párjával épp 22. évfordulójukat ünneplik.
Nyitóbeszédet mondott az idei 28. Budapest Pride Közösségi Fesztiválon David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A nagykövet elmondta, megtiszteltetésnek tartja, hogy részt vehet az LMBTQ-közösség egyik legfontosabb eseményén, amikor párjával épp 22. évfordulójukat ünneplik.
A két fontos magyar szót, a szabadságot és a szerelmet nem lehet kettéválasztani, mind a kettőhöz alapvető jogunk van
„Sötét és szomorú igazság az, hogy miközben ma itt ülünk mindannyian, az LMBTQI+ embereket szerte a világon, így Magyarországon is támadások érik. Mindez talán tudatlanságból fakad. Vagy talán gyűlöletből. Vagy félelemből. Talán cinizmus és célszerűség vezérli”
– mondta Pressman, aki szerint, ha elhisszük, hogy a homofób vitriol és politika nem meggyőződésből, hanem opportunizmusból fakad, még nem fogja enyhíteni a kárt.
Pressman arról beszélt, hogy
Magyarország egy gyönyörűen sokszínű ország, tele olyan emberekkel, akik mindig is a történelmükkel, a saját szívükkel, saját lelkükkel és a saját istenükkel beszélgetve határozták meg és fogják meghatározni önmagukat. Ennél fogva ez az ország otthona azoknak a magyar embereknek, akik melegek, azoknak a magyar embereknek, aki leszbikusok, azoknak a magyar embereknek, akik biszexuálisok, azoknak a magyar embereknek, akik transzneműek és interszexuálisok – csakúgy, mint a világ minden országában. Ez nem a kulturális imperializmus terméke, és nem is a dekadens Nyugat exportja. Ez egyszerűen tény, itt is, ugyan úgy, mint bárhol máshol. Ez a magyar valóság.
Pressman szerint ma is vannak olyan magyar gyerekek, akik azzal küzdenek, hogy meghatározzák, kik is ők valójában és kit szeretnek.
„Vágynak arra, hogy büszkék lehessenek saját magukra, a hazájukra, és arra, hogy itt építhetik a jövőjüket. És tény az is, hogy számos alkalommal szembesülnek azzal – törvények, politikai vezetőik nyilatkozatai és a média megafonjai által -, hogy takargatnivalójuk van. Hogy nem lehetnek büszkék magukra Hogy az országuk nem büszke rájuk”
– magyarázta, majd dicsérő szavakkal illette a magyarokat, akiket öntudatos, független, kifinomult, intelligens embereknek nevezett, akik joggal büszkék gazdag kultúrájukra és történelmükre.
Nem számít, hány, a magyar kormány által gyártott, «brüsszeli» bombákról szóló plakát díszeleg a városban egy adott pillanatban, a valóság az, hogy Magyarországot nem «támadják» külső erők, nem fenyegeti a «nyugati dekadencia» vírusa, nem csúszik hason Soros György előtt, és nincs kiszolgáltatva teljhatalmú összeesküvő hatalmaknak. Nem, a valóság ennél sokkal egyszerűbb.
Pressman: a valóság az, hogy Magyarország történetét, beleértve az egyenlőségi mozgalom sorsát is, nem külföldiek, hanem magyar emberek írják
Már most tudom, mit fognak írni a szalagcímek, amelyeket Rogán miniszter úr csapata diktál majd a holnapi újságoknak. Kétségtelenül provokációval vádolnak majd, illetve, hogy nyugati bölcsességet importálok, és obszcén értékeket erőltetek, miközben beavatkozom Magyarország belügyeibe. Ez legalább annyira kiszámítható, mint amennyire unalmas
– fogalmazott. A nagykövet ezután közölte, hogy a kormánysajtó egyik lapja sem fogja teljes egészében publikálni ezt a beszédét, és azt próbálják majd elhitetni az olvasókkal, hogy ő kizárólag ezekről a témákról beszél, pedig most tart először beszédet a melegek jogairól. Pressman a beszédében arról is beszélt, hogy a munkájának az a legjobb része, hogy utazhat és találkozhat mindenféle magyarral.
Egyik nap egy vidéki középiskolában egy diák felemelte a kezét, és megkérdezte: «Milyen érzés Magyarországon meleg nagykövetnek lenni?» A válaszom közepénél megálltam. Nem a szavak hiánya miatt. Hanem azért, mert miközben beszéltem, hallottam egy másik hangot a fejemben. És ez a hang azt próbálta kitalálni, hogy a középiskolás diák kérdésére adott válaszommal vajon nem sértem-e meg a magyar törvényeket is
– mondta. A nagykövet azzal zárta a beszédét, hogy ő optimista: ugyan tudja, hogy gyűlölet és félelem mindig lesz a világban, mindig lesznek olyanok, akik inkább megosztanak, mint egyesítenek, inkább lerombolnak, mint építenek.
De a helyzet a következő: azért vagyok optimista, mert tudom, hogy azok közülünk, akik a szabadságot és a szeretetet választják, erősebbek, mint azok, akik a gyűlölet és a félelem mellett döntenek. Erősebbek vagyunk, mert valami jobbért, valami jóért, valami méltóért, valami igazságosért harcolunk. Az Amerikai Egyesült Államok mindig az Önök oldalán lesz ebben az igazságért vívott küzdelemben.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára