Banánköztársaság
Próza a zenergia és a zélelmiszerárstop dallamához
Az Orbán-kormány alighanem sikerrel pályázhatna a Guiness Rekordok Könyvébe a melegvíz sokadszorra való feltalálásával. Ez a gondolatom a most hétvégi kormányzati bejelentés kapcsán jött elő, vagyis hogy a piacgazdaság mániákusai által eltörölni kívánt néhány árstopot Orbánék most dacosan meghosszabbítanak.
Az Orbán-kormány alighanem sikerrel pályázhatna a Guiness Rekordok Könyvébe a melegvíz sokadszorra való feltalálásával. Ez a gondolatom a most hétvégi kormányzati bejelentés kapcsán jött elő, vagyis hogy a piacgazdaság mániákusai által eltörölni kívánt néhány árstopot Orbánék most dacosan meghosszabbítanak.
A kapitalizmus említett szerelmesei évtizedek óta azt hazudják,
hogy a piaci mechanizmusok boldoggá teszik az emberiséget.
A kereslet-kínálat törvényei a mesékben bizonyosan léteznek, a gyakorlatban azonban még mutatóba is alig látunk belőlük valamit.
Például az energia területén keresve sem találunk olyan gazdaságtörténeti pillanatot, amikor az árakat a mesebeli piac döntötte volna el. Tán-tán az USA-ban érhetünk tetten piacira emlékeztető jelenségeket, de ezeket is inkább befolyásolják az amerikai kormány nemzetközi műveletei (jellemzően háborúi), mint a tisztán gazdasági “törvényszerűségek”.
Nyersebben szólva, a piac fogalmát leginkább arra használják a különböző üzleti kartellek, maffiák (értsd: kapitalisták) és az általuk szénné korrumpált kormányok, hogy időnként rákenhessék a bűnös rablásaikat.
Részletes kifejtés helyett inkább hadd tegyek fel néhány költői kérdést a talán leginkább tanulságos “olajpiac” vonatkozásában:
- Mitől piac az, amikor a legnagyobb olajtermelő országok egy népes csoportja (OPEC) időnként összeül, és kiokoskodják az aktuális időszak árait, illetve termelési mennyiségeit? A tankönyvek szerint ugyanis ezt kartellnek hívják, amit elvileg még a kapitalizmus mesebeli törvényei is a lehető legszigorúbb tiltanak, konkrétan a súlyosan piacromboló hatása miatt.
- Mitől világpiac az, amikor a földkerekség legnagyobb ismert kőolajkészletének birtokosát, Venezuelát egy jó ideje egyszerűen tokkal-vonóval kiszankciózták a “piacokról”, amúgy hivatkozottan politikai megfontolásokból? Gondolom, a venezuelai olaj kiszorítása a fent említett kartellnek sincs ellenére.
A saját, hazai portánkon sepregetve
mitől hihető a kormány azon állítása, hogy a “piaci” üzemanyagárak a háborús infláció, illetve a szankciók miatt magasak, miközben az orosz olajra vonatkozó szankciók még életbe sem léptek, s amikor ezek a jövő évtől mégis megtörténnek, azok konkrétan pont a magyar vásárlásokat nem érintik? Még konkrétabban most az a hír járja, hogy az oroszok durván 40 százalékos “piaci” kedvezményt adnak a kínai és indiai vásárlóknak, ami – ugye – a legkevésbe sem árfelhajtó tényező az ún. “világpiacokon”.
Érdekességként megjegyzem, hogy a magyarországi üzemanyagárak alakulás is roppant tanulságos. Csak az elmúlt két évben nagyságrendileg 300 és 800 forint között ugráltak literenként, ezen felül pedig a dollárban számolt világpiaci olajár 2013-2014 környékén jellemzően magasabb volt, mint ma.
Márpedig olajból (és persze gázból) annyi van a bolygónkon, mint égen a csillag,
kismillió kitermelési technológiának vagyunk a birtokában, képesek vagyunk ezek sokféle szállítására is, aztán mindig közbejön valami, többnyire az államok ilyen-olyan “turpisságai”, amiknek következtében a képünkbe vágják, hogy
“Hja, hát a piac!”
Természetesen más kérdés, hogy józan ésszel se olajat, se gázt nem kéne használnunk, kiváltképp a Föld felfőzésére nem, de ezt most ne firtassuk! Azt viszont igenis firtassuk, vajon az üzemanyagok árának 480 forintban való ismételt rögzítése mit is jelent pontosan, még ha csak a szűkebb értelmében vett lakossági fogyasztás szintjén! Alapvetően azt, hogy még így is jóval többet fizetünk érte, mint a “piac” szerint kellene, amit keményen bizonyít a MOL gigantikus nyeresége is. Azt természetesen elismerem, hogy a nagy olajcégek és kartellek ennél többet kérnének érte, de majd ők is fel fogják ismerni, hogy minden határon túlmegy a kapzsiságuk.
Az EU legalább napjainkban elért bizonyos felismerések szakaszába,
ugyanis az indulatok elszabadulását kockáztatja azzal, ha az eddigi torz árképleteit nem váltja fel valamilyen más metódusokkal, amiknek persze továbbra se lesz semmi közük a piac tankönyvi logikájához.
A hétköznapok európai polgára ugyanis most ismerkedik meg azzal a máig tartó rablóhadjárattal, miszerint például az áram árát az EU-ban a legkevésbé sem a piac, hanem a leggyengébben működő erőművi szereplők pocsékolásai határozzák meg. Meg a földgáz amúgy iszonyatosan mesterséges ára. Ja, és mindennek a tetejébe a nemzeti árszabályozó hatóságok.
Nos, ezen a soron kell értelmezzük, amit a magyar kormány csinál
Rájött, hogy az árakat végül is ő mondja meg, s propagandisztikus igényei szerint meg is mondja. Azt ugye nem mondhatja, hogy a tömegközlekedés, a gyógyszerek, a gyermekélelmezés, az óvodai szolgáltatások és még pár dolog hatósági árszabályozását ő találta volna fel, mert ezek Kádár óta ebben a körben voltak és vannak. Legfeljebb azokon a területeken vitézkedhet, amelyeket egy időben a piacnak adott át, tehát az üzemanyag, vagy egyes alapvető élelmiszerek vonatkozásában.
Ahány termék, vagy szolgáltatás jut ismét ebbe a hatósági körbe, azt mind a melegvíz újabb és újabb feltalálásának tekinthetjük.
- Perintfalvi Rita: amikor az őrültek kapnak a kezükbe hatalmat, akkor van csak ok igazán a pánikraMegosztás Trump megválasztása óta még egy megalomániás elmebajos kapott óriási hatalmat a kezébe. Putyintól már „megszokta” a világ, hogy nem képes felfogni, mit is jelent egy másik ország szuverenitása, de most Trump is azzal az eszement ötlettel állt elő, hogy milyen jó is lenne, ha Grönland, sőt Kanada is az USA-hoz tartozna, ez utóbbi, mint… További információ: Perintfalvi Rita: amikor az őrültek kapnak a kezükbe hatalmat, akkor van csak ok igazán a pánikra
- Magyar György: lehet zárkából vezetni egy önkormányzatot?Megosztás „Kiss László annak ellenére, hogy előzetes letartóztatásban van, munkát végez. Előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki – mindezt jogszerűen, hivatalos úton; az önkormányzat döntéseiért pedig jelenleg is felelősséggel tartozik. Munkavégzése és felelősségvállalása miatt tehát jogszerűen kapja a fizetését” – írta a III. kerületi önkormányzat arra reagálva, hogy Sára Botond budapesti… További információ: Magyar György: lehet zárkából vezetni egy önkormányzatot?
- A legújabb lengyel-magyar konfliktus – Ahogy a maffia láttatjaMegosztás Tovább romlik a lengyel-magyar viszony, legalábbis a kormányok szintjén. Eligazodásul: Lengyelországban demokratikus kormány van – Orbánia állapotát pedig ismerjük… Kincstári optimizmus Szijjártó Péter a tőle megszokott, nyugodtan mucsainak nevezhető tömörséggel reagált a mandineren:. “A lengyel-magyar testvériség túl fogja élni Európa egyik legháborúpártibb Soros-ügynökének minden áskálódását.” Ez a mondat szinte mindent tartalmaz abból, ami ma… További információ: A legújabb lengyel-magyar konfliktus – Ahogy a maffia láttatja
- Az 51. tagállamMegosztás „Én borzasztóan szeretem, amikor az emberek ilyen totál hülyeségeket beszélnek” – mondta Svejk, a derék katona egy alkalommal hallgatóságának, úgy rémlik, talán Dub hadnagy valamely bölcsességéről alkotott ítéletet a derék hadfi, de erre most nem emlékszem pontosan. A mondat (már megbocsásson a világ) a még hivatalba sem lépett régi-új amerikai elnök, Donald Trump egynémely… További információ: Az 51. tagállam
- Hová tűnt Rákay Philip, csak nem ‘futni ment’?Megosztás Rákay Philip, aki az elmúlt években napi rendszerességgel posztolt, vagy „klipben mondta el” közösségi oldalán -legyünk jóindulatúak- véleményét a honi közéletről, majd a segedelmével készült filmről, most felszívódni látszik. Hogy saját maga határozott így, vagy a Megafonnál vélték azt, hogy Fábry Sándorhoz hasonlóan Ő sem szolgálja meg rendesen, amit belefektettek, esetleg csak átmeneti pauzáról… További információ: Hová tűnt Rákay Philip, csak nem ‘futni ment’?
Szerző
Friss
- Az sokakat megmozgat, hogy hány lábujja van Orbánnak, közben simán átlépünk egy életéért küzdőn
- Terror elsőszámú célpontja Izrael – Kődobálásoktól, a rakétázásokig több mint 18 ezer támadás 2024-ben
- Habony Árpádot a grúzok sem a két szép szeméért csípik
- Perintfalvi Rita: amikor az őrültek kapnak a kezükbe hatalmat, akkor van csak ok igazán a pánikra
- A Heim Pál kórház összes -4, azaz négy darab!- műtüdő berendezésén kritikus állapotú kisgyerekeket tartanak életben – Mi lesz az ötödikkel?
- Hungarikum 2025 Magyarországáról: a NER-ben 1 szavazat üt 51-et
- Munkában a Lázár-miniszérium: Istenkém, hát elírták a napot. Meg a hónapot. Meg az évet, de a többi rendben van….
- Magyar György: lehet zárkából vezetni egy önkormányzatot?
- S.O.S! Eltűnt két 10 éves kisfiú, segítsen, aki tud!
- Meghalt Dr. Strasser Tibor ügyvéd – Legyen könnyű neki a föld!