Connect with us

Sport

Puskás Akadémia: megnyílt az út a döntőbe

Megosztás

A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén az Újpest 2-1-re legyőzte a vendég Balmazújvárost, míg a Puskás Akadémia hazai pályán 4-0-ra legyőzte a több mint egy félidőt emberhátrányban futballozó Debrecent.

Felcsúton bár az első félidőben a mezőnyben minimális fölényben volt a DVSC, a helyzeteket és a gólokat mégis a Puskás Akadémia szerezte.

A 2. percben Molnár Gábor végzett el kisszögletet a jobb oldalon, a Balogh Balázstól visszakapott labdát tekerte középre, az ívelésre Hegedűs János érkezett, az ő fejesét még sikerült védenie Kosickynek, ám a kipattanót a nigériai csatár, Ezekiel Henty a hálóba vágta (1–0).

A 30. percben egy kényszerítőből Knezevic ugratta ki  Hentyt, aki higgadtan gurított a kilépő Kosicky mellett a kapuba (2–0).

A 43. percben egy Kinyik Ákosról eléje pattanó labdával Antonio Perosevic egy az egyben lépett ki, a hajdúságiak bekkje csak felborítani tudta. Jöhetett a teljesen megszolgált kiállítás, valamint a szabadrúgás, melyet maga a sértett tekert a kapu bal oldalába (3–0).

A felcsúti Antonio Perosevic (b) és a debreceni Bényei Balázs a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében, az Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában. MTI Fotó: Illyés Tibor

A második játékrészben úgy tűnt, a felcsútiak megelégednek a háromgólos előnnyel, amit magabiztosan őriztek, azonban a 79. percben egy szép támadás végén Josip Knezevic tovább növelte a különbséget (4–0).

A visszavágót május 8-án rendezik.

Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:

Puskás Akadémia-Debreceni VSC 4-0 (3-0)
Felcsút, v.: Erdős
Gól: Henty (2., 31.), Perosevic (43.), Knezevic (79.)
Kiállítva: Kinyik (42.)
Puskás Akadémia: Hegedüs – Poór, Spandler, Hegedűs J., Trajkovski – Molnár G., Balogh B., Mevoungou, Knezevic (U. Diallo, 80.), Perosevic (Prosser, 69.) – Henty (Szakály P., 85.).
Debrecen: Kosicky – Bényei, Kinyik, Szatmári, Mészáros N. – Bódi, Tőzsér, Jovanovic, Varga K. (Fiip, 80.) – Mengolo (Takács T., 54.), Könyves (Sós B., 46.)

Nagy Dániel duplázott a Balmazújváros ellen

A Balmazújváros átengedte a kezdeményezést az Újpestnek, amely eleinte nem tudott mit kezdeni meddő mezőnyfölényével, illetve a visszahúzódó rivális szervezett védekezésével. A fővárosiak fokozódó nyomását jelezte Pauljevic kapufája, néhány perccel később pedig Nagy Dániel szépségdíjas gólt lőtt a jobb felső sarokba. A kétszeres válogatott középpályás később egy újabb gyönyörű, ezúttal bal sarokba lőtt góllal próbálta felhívni magára a helyszínen lévő Georges Leekens szövetségi kapitány figyelmét.

Nagy Dániel harmadjára viszont néhány centit tévedett, így maradt a kétgólos újpesti vezetés.

A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott sok technikai hibával, így komoly lehetőség egyik kapu előtt sem akadt, mígnem Litauszki dolgoztatta meg Pogacsicsot néhány dekázást követően. A szórványos vendégakciók egyikéből pedig Arabuli találta el a keresztlécet. A grúz csatár a hajrában aztán nem hibázott, a fejesét még hárította a hazai kapus, de a kipattanót már a hálóba juttatta.

Az újpesti Nagy Dániel (b) gólt lő a balmazújvárosi Póti Krisztián mellett a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében, az Újpest FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzésen a fővárosi Szusza Ferenc Stadionban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nebojsa Vignjevic, Újpest FC vezetőedzője: „Először is minden tiszteletem a Balmazújvárosé. Negyven percig úgy nézett ki, hogy akár 3-4 gólt is szerezhetünk, de sajnos ez nem tartott tovább. Egyszerű és türelmes játékot játszottunk a mérkőzés elején, de 2-0 után minden megváltozott. Nem tudtunk megnyerni az úgynevezett második labdákat a parharcokat követően. A Balmazújváros várta a lehetőségeit, mi pedig a saját kreativitásunkat „öltük” meg, és innentől a csapatjáték helyett az egyéni próbálkozások domináltak. A ritmusunk leüléséhez a túlzott egyéni megoldások vezettek. Akárcsak a Vasas ellen, egy jó és egy rossz félidőt produkáltunk. A 2-0-s végeredmény kiváló lett volna, de a 2-1-es állás igencsak hasonló az MTK elleni összecsapásunkhoz. Fontos, hogy meg szeretnénk nyerni a kupát, de a csapatnak az kell megértenie, hogy bárki gólja/góljai elég ehhez, csapatként kell diadalmaskodnunk. A Balmazújváros megmutatta, tudja kontrollálni a játékot, így nyílt maradt a párharc a visszavágóra.”

Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzés:

Újpest FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-1 (2-0)
Szusza Ferenc Stadion, v.: Pintér
Gól: Nagy D. (19., 33.), illetve Arabuli (85.)
Újpest FC: Pajovic – Balázs B., Bojovics, Litauszki, Burekovic – Onovo, Sankovic – Pauljevic (Zsótér, 67.), Nagy D., Nwobodo (Cseke, 74.) – Novothny (Tischler, 79.)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Pogacsics – Habovda, Póti, Rus, Uzoma – Vajda S. (Harsányi, 76.), Sigér D., Batarelo (Erdei, 67.), Maiszuradze – Arabuli, Andric (Rudolf, 32.)

(Forrás: MTI, ujpestfc.hu)

Kapcsolódó:

Hosszabbításban jutott tovább a Puskás Akadémia

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük