Connect with us

Kerítésen túl

Putyin alighanem teljesen megőrült, Cézár győzelmi menetét igyekszik lepipálni

Megosztás

Moszkvában a második világháború vége óta minden évben május 9-én  hatalmas felvonulással ünneplik a győzelem napját, ami egyben az ország legkomolyabb erőfitogtatása is évről évre. A jövő hétfői felvonulás azonban egy új elemmel bővülhet, ezzel idézve cézár győzelmi menetét, amellyel bevonult Rómába.

Megosztás

Moszkvában a második világháború vége óta minden évben május 9-én  hatalmas felvonulással ünneplik a győzelem napját, ami egyben az ország legkomolyabb erőfitogtatása is évről évre. A jövő hétfői felvonulás azonban egy új elemmel bővülhet, ezzel idézve cézár győzelmi menetét, amellyel bevonult Rómába.

Hivatalos hadüzenet Ukrajnának?

Az ukrán Védelmi Stratégiák Központjának elemzői szerint a jövő hétfőn tartandó ünnepségen akár ötszáz hadifoglyot is kényszeríthetnek arra, hogy végigvonuljanak a Vörös téren. Erre az embertelen produkcióra azért szánhatja el magát Vlagyimir Putyin, hogy ezzel is demoralizálja az ukránokat, illetve megmutassa az orosz hadsereg felsőbbrendűségét. Ráadásul külföldi foglyokat is érhet ez a megaláztatás. Brit források szerint a 48 éves Shaun Pinner és a 28 éves Aiden Aislin is orosz fogságba estek. Már szóba került velük kapcsolatban a fogolycsere, amire még nem került sor. Közben különböző elemzők arra hívták fel a figyelmet, miszerint egyre több jel utal arra, hogy május 9-én Putyin hadat üzen Ukrajnának, illetve általános mozgósítást rendel el. Ezután több ezer tartalékost soroznak majd be a hadseregbe, és esetleg küldik őket a frontra. Ez pedig a háború eszkalálódását jelentené- írja a Blikk.

Mit mondott Orbán Ferenc pápának a háborúról?

Május 9-ével kapcsolatban eddig elsősorban olyan feltételezések vetődtek fel, hogy az oroszok akkor vethetnek véget a háborúnak és jelenthetik be az eddigi sikereiket. Ferenc pápa szerint ezt mondta neki még Orbán Viktor is, amikor meglátogatta őt a Vatikánban. Most azonban az is felvetődött, hogy Vlagyimir Putyin a katonai parádé alkalmából nemcsak a győzelmeket jelentheti be, hanem elrendelheti azt is, hogy fokozza az erőfeszítéseket azért, hogy legyőzzék az ukránokat, És ennek része lenne az is, hogy hivatalosan is hadatüzen Ukrajnának.

Az orosz kormány ugyanis eddig tagadta, hogy háború zajlana Ukrajnában, és „különleges hadműveletként” hivatkozott az ukrajnai harcokra. Egyre több nyugati tisztviselő véli azonban úgy, hogy ez hamarosan véget érhet- írtuk egy korábbi cikkünkben.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük