Connect with us

Sport

Querrey lesz Fucsovics következő ellenfele

Megosztás

Fucsovics Márton megnyerte élete első főtáblás mérkőzését, ezzel bejutott a második fordulóba a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 80. magyar játékos – aki döntőt vívott a múlt heti, canberrai challenger-tornán – kedden a moldovai Radu Albottal (87.) találkozott, pályafutása során ötödször. A korábbi négy találkozójukból hármat Fucsovics nyert meg: kétszer a Davis Kupában verte meg Albotot, egyszer pedig egy braunschweigi challenger-versenyen, a 2014-es US Open selejtezőjében viszont kikapott tőle.

A melbourne-i csatában a magyar teniszező négy szettben, 3 óra 19 perc alatt gyűrte le riválisát, majd Facebook-oldalán boldogan értékelt:

„A mai nap áttört egy újabb gát. Megvan oly sok próbálkozás után az első Grand Slam-főtáblás győzelmem. Tavaly nagyon közel voltam hozzá a US Openen, most sikerült. Sávolt Attilával este átbeszéltük a mai taktikát, és azt erősítette bennem, hogy nem szabad foglalkoznom a körülményekkel, kizárólag pozitív maradhatok, nem pánikolhatok akár a győzelmi lehetőség, akár a rossz állás miatt. Csak pontról pontra”

– magyarázta a Davis Kupa-csapat vezére.

„Fizikailag sokkal jobban elfáradtam, mint gondoltam, de talán a belső feszültség, a túlzott győzni akarás vett ki többet a meccsnél. A játék viszont továbbra is jól megy, egy hatalmas kőszikla omlott le most a vállamról, és nagyon várom már a következő meccset” – tette hozzá.

Magyar férfi teniszező 2002-ben ünnepelhetett legutóbb győzelmet az Australian Openen, Grand Slam-tornán pedig 2003-ban a Roland Garroson. Mindkét hőstett Fucsovics edzőjéhez, Sávolt Attila nevéhez fűződik.

A 25 éves magyar a 64 között a 13. helyen kiemelt amerikai Sam Querreyvel találkozik. A magyar és az amerikai teniszező korábban nem játszott egymás ellen. A négy évvel idősebb Querrey karrierje során már tíz tornagyőzelmet aratott, az Ausztrál Openenmég soha nem jutott túl a 3. fordulón. A 198 cenitméter magas amerikai tavaly Wimbledonban elő-, míg a US Openen negyeddöntőt játszott.

Tíz hónappal ezelőtt Acapulcóban a fináléban győzte le Rafael Nadalt 6:3, 7:6(3) arányban. Wimbledonban Jo-Wilfried Tsonga, Kevin Anderson és Andy Murray búcsúztatása után Marin Cilictől kapott ki a legjobb négy között. A US Open negyeddöntőjében Kevin Anderson visszavágott a Wimbledonban elszenvedett vereségét, a dél-afrikai nyert négy roppant szoros játszmában.

Ausztrál Open, férfi egyes, 1. forduló (a 64. közé jutásért):

Fucsovics Márton-Radu Albot (moldovai) 6:2, 6:3, 4:6, 7:5

(Forrás: MTI)

Babos Tímea bravúrral a második fordulóban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük