Rab László: instállom, hejretyutyutyu

A kormány a 400 forintos euró árnyékában döntött úgy, hogy visszaforgatja az idő kerekét, és újra bevezeti a vármegyét meg az ispánságokat. Támogatom a modern törekvéseket, szerintem a lakosságot hamarosan jurtákba lehetne áttelepíteni. Rab László szŰrreál összefoglalója a 24-es hétről.

Kormányzás nélküli tejhatalom

Az angolverés és Milák Kristóf hétszentséges világcsúcsa után (1.50.34 200 pillangón) jöhetett a mesterterv, nuku önkormányzatiság némi vármegyerendszerrel nyakon öntve. Készüljünk a nagy időutazásra, Orbán a sok-sok pocakos Döbrögivel visszarepíti az országot korábbi évszázadokba. Voltak már ilyen törekvések a Horthy-korszakban, kéhlek szhépen, de az a Vörös Hadsereg nagy felvonulása miatt nem tudott kiteljesedni – a magyar fhőnökség biciklista katonákkal gondolta megállítani az oroszt –, most végre eljött a pinanyalat, megint lesz gyepűrendszer, első éjszaka joga (ld. Borkai, Kaleta, Szájer stb.), a Zalaptörvényt Bullának fogják nevezni, a sztrájkjogtól megfosztott tanárokat, óvónőket pedig nevelőjobbágyokként terelik ősszel az iskolai vágóhidakra. De ne túlozzunk, inkább értsük meg a Minnerstájsz kormányzás nélküli tejhatalmát, mely a Holdról is látszik, fokin’.

Gigantikus gombnyomás

Kezd a feneséges tököm tele lenni ezzel az idióta minimálmaxizmussal, de ezzel nem vagyok egyedül, tenni ellene nem tudok, csak szóvá teszem, mintha a hülyék vonzanák egymást, úgy születnek a törvények, hogy a fideszmarhák túllicitálják egymást, s az egész nagy magyar nemzeti akarat a végén egy gigantikus gombnyomásban csúcsosodna ki. Bevezetik például a kékgatyát, melynek 2Rule-nak köll lenni. Elképzelem népem minden tagját gyűrött kék gatyában és zsebre baszott kézzel. Menetelnek a nemzeti összeborulás napján, hokiznak rendületlenül a polgárok, és sírnak-rínak, ha meghallják himnikus dalainkat, például a Fehérvári huszárok kezdetűt, amelyet minden bizonnyal Tóth Gabi énekelget abban a pár tévében, amelyet csak Lonci bácsiék néznek, kell valami lazulás a káposztaágyás mellett. Meg hír, ha lehet, jóféle hír, az való a magya Rembörnek. „Idvezlem önöket, Falucskai Ivett vagyok, bort búzát, békességet, szeressük az orosz rakétavetőket, nemsokára újra jövök, ne menjenek sehová, két pont között a legrövidebb út az, ha meg se moccanunk.”

Nem veri vissza egyszer sem

Ispánság, fokin’. Hogy oda ne rohanjak. És amikor az ispán elbőgi magát, térdre, marhák, imádni az urat rogyásig, akkor a kékgatyás nemzet menten összeszarja magát. És várhatod, hogy Lúdas Matyi itt teremjen! Nem ér most rá, más elfoglaltsága van, programozást tanul, bitcoinnal kereskedik vagy uborkás vizet árul a kormányzati egészségmegőrző kampányokban. Háromszor veri vissza? Megvolt rá a lehetősége, mégse tette. Hát akkor tényleg legyen vármegyerendszer. Jön majd valami jogmarha, és kitalálja, hogy legyen például Debrecen kanton. És akkor a Nemzeti Gombnyomogatás Rendszere (NGR) megszavazza.

Az ispánság is fokozható, nem csak a melléknév.

Hogy meddig fog tartani a nemzeti idiotizmus rendszere ((NIR)? Megvan rá a válasz: amíg Ausztriát utol nem érjük. 2030 van kitűzve határpontnak. Már csak nyolc év. Odaérünk. Amúgy annyira mondjuk nem idegesítő az orbaniták őrülete. Egy idő után az ember hozzászokik. Csak ne lőjenek rám és ránk, ezt kívánom. Nehogy valami nemzetieskedő fideszökör egy napon kitalálja, hogy legyenek magyarságellenőrző központok, amelyekben azt vizsgálnák, megfelelünk-e a kritériumnak, vagy inkább nemzetellenes zónába kellene bennünket költöztetni. Úgyis az a mániájuk, hogy a balliba rá akar törni a nemzet(ük)re. Lesz majd Balliba Vármegye, ahová száműzni lehet bennünket? Vagy kitalálnak olyan számítástechnikai rendszert, amelyet a kínaiak már használnak? Van a jó állampolgár, aki a kormány minden lépését helyesli, és vannak az elhajlók, akik meg örökké kárognak. Feketepont-pirospont rendszert is be lehetne vezetni. Egy műszer jelezné, ha túlságosan kilengtünk és eltérünk az elvárt gondolkodásúaktól.

Nézem az Úszó és Vízilabda világbajnokság eseményeit, csudálatosak a versenyek,

Milákot már említettem, ritkán születik ilyen zseniális sportoló. És hallgatom a gyermeteg tévé szpíkerét, amint azzal szenved, hogy a nép (a szurkoló) azért megy oda a versenyre, hogy lássa a Magya Rembör hasítását. Nem azért megy, fokin’. Hanem azért, hogy lássa Milák Kristófot közelről és élőben. És ezt soha nem felejti el ezután. Megy a szenvedés, hogy bezzeg nekünk mennyi jó úszónk van. De hát mindig voltak jó úszóink. Meg jó edzőink. Akkor is, amikor még csak a kacsaúsztatókban lehetett pillangózni.

Miért tud a magya rembör ennyire jól úszni? Csak nem az van benne, hogy meg kell a dolgokat ÚSZNI?

Vagy a sztyeppén már eleve tudni kellett úszni? Nem csak szőrin megülni a virslit. Lovas nemzet vagyunk, nem? Úszó lovas nemzet.

Megúszó nemzet.

Mindig szeretnénk átérni a túlsó partra. Pédul Ausztriába. Mire vágyol, magya rember? Hogy majd síelgethess is? Vagy snapszot akarsz nyakalni, fehérvári huszárgyerek? Vágysz a hejretyutyura a Lajtán túl? Kalandozni szeretnél megint? Messzebb jutni a hegyek között? Rejtélyek, melyek túlnőnek rajtam. Én csak szeretném ezt az idióta rendszert megúszni. De nem fog menni. Simán ki fogok esni a selejtezőben. Ez volt a 24-es hét, instállom. Jöjjön a jurtás 25-öske.