Párizs 2024
Rálőttek egy magyar sportújságíróra – Megvan az olimpia első negatív szenzációja
Rálőttek egy magyar sportújságíróra Franciaországban, aki még július elején érkezett az országba, hogy a különböző képzések után elkezdhessen dolgozni a férfi és a női futballoznánk az olimpián.
Fontos feladattal
A párizsi olimpián nemzetközileg elismert szakemberek, köztük magyarok is dolgoznak. Egyikőjük konkrétan az egyetlen hazai médiamunkás, aki a 290 fős operatív médiacsapatban vezetőként dolgozhat, lett támadás áldozata.
Az áldozat beszámolója
Egy fárasztó nap után, körülbelül este hét-nyolc körül értem haza, de ehhez itt azt is hozzá kell tenni, a nap itt este tíz körül megy le, szóval nyolckor még bőven világos van. Nekiálltam főzni a lakásban és egyszer csak hallom, hogy a ház udvarán valaki kiabál felém mutogatva. Sajnos nem beszélek franciául, a férfi pedig csak tört angollal tudta elmondani, hogy szerinte túl hangos vagyok és ő emiatt nem tud pihenni. Hevesen mutogatott és arra akart rávenni, menjek le hozzá és ott beszéljük meg a dolgot.
– mondta a neve elhallgatását kérő férfi, majd hozzátette, a szomszéd kisvártatva visszament a lakásába, és egy fegyverrel tért vissza az ajtaja elé, amelyet rugdosni kezdett, majd lőtt is egyet.
A könnyeimtől először megszólalni sem tudtam
Ekkor én már nem az ajtónál, hanem egy betonfal mögött guggoltam. Szerencsére a szomszédok értesítették a csendőrséget, akik hamar kiértek, és leteperték a férfit, akiről azt mondták, papírja van arról, hogy mentális zavara van, a feljelentés ezért fölösleges. Én közben a szervezőktől kértem egy új szállást, ezt a csendőrök megvárták és átkísértek a másik helyre, addig a férfi nem hagyhatta el a lakását. Összességében életem egyik legrosszabb élménye volt, amikor megjöttek a csendőrök, akkor szakadt ki belőlem a feszültség és a könnyeimtől először megszólalni sem tudtam.
A magyar szakembert annyira megrázta hogy rálőttek, hogy arra kéri a sajtót, ha meg is tudja, ne írja le a nevét.
(Forrás: Origó)
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz