Mezítlábas nyarak a párás emlékezet völgyébe vesztek, csúsztatott talpak alatt fekszik a tarló, sárgabarack íze a szádban, benne feltört magvak kesernyés ízeivel. Pipacsok hullámzó szőnyegein eltévedt birkanyáj legel s a Meleg-tó fölött árva egerésző ölyv zuhanórepülésben orsót ír a víz felett.


[mnky_ads id=”10551"]

Harmatos reggelekben fürödnek az árva rigók, fészküket tűztövis bokrokba rakva bújnak meg a támadók elől. A napfelkelte vakító fénye visszaverődik az ezüst nyárfaleveleken, míg ébred a táj s magukhoz térnek mind a lábas jószág baromfiak. Vályúhoz totyogó kacsák tocsognak a hűsítő permetekben, futkosva a gágogó libák között.
[m[mnky_ads id=”10552"]p>

A határban dologra kelő szorgos kezek munkálkodnak, mondják, a szőlő is a görbe hátú embert szereti, és sokat alszik még kint, mire elválik mi lesz belőle. Nyaraim napraforgószár lovaikkal, becézett lányok incselkedő kacarászásaival. Eperfák lombja alatti hűsölések, lucernaillatú egymásra találások a friss széna illatával fektetett vágyak elterülése!

Nyaraim, hova tűnt ábrándos álmodozások fülledt kipörgő kalászszemeivel, vissza soha nem térő pillanatfelvételei minden rezdülésnek! Mezítlábas nyarak angyalként suhannak át bennem, percenései eltelt éveimnek rajzolódnak arcom vonásaiban. Micsoda nyarak! Hova tüntetek?

Csak képtöredékek, rajzfoszlányok és hangbarázdák, de beleégtek ott valahol, ahonnan düle látcsöveimmel vizslatom most is a kinti világot, de már nem látom soha többé ugyanúgy azt, amit akkor.

Már a nyár sem a régi!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét