Connect with us

Kerítésen innen

Hol élünk? – Rendőrségi segédlettel „lakoltatta ki” a végrehajtó tanítás közben az iskolát

Megosztás

Kedden a soroksári Qualitas Gimnáziumnál rendőrök kíséretében végrehajtó jelent meg és közölte: elárverezik az iskola épületét. Az rtl.hu-nak az egyik szülő azt mondta, sem nekik, sem a tanároknak nem szólt az igazgató arról, hogy be kell zárniuk, de még az igazgatóhelyettes sem tudott semmit.

Megosztás

Kedden a soroksári Qualitas Gimnáziumnál rendőrök kíséretében végrehajtó jelent meg és közölte: elárverezik az iskola épületét. Az rtl.hu-nak az egyik szülő azt mondta, sem nekik, sem a tanároknak nem szólt az igazgató arról, hogy be kell zárniuk, de még az igazgatóhelyettes sem tudott semmit.

Hihetetlen

Kedden a végrehajtók, nevükhöz méltón „végrehajtottak”, mégpedig nem máshol mint egy iskolába, nem lacafacáztak, nem mondjuk a táblákat vitték el, hanem magát az iskolaépületet einstandolták, méghozzá tanítás közben. A végrehajtó megafonnal a kezében terelte kifelé az épületben tartózkodó diákokat, tanárokat és egyéb alkalmazottakat, közben felvilágosítva őket, hogy mindez azért van, mert az iskolát üzemeltető alapítvány nem fizette ki az építkezés, így már új tulajdonosa is van az épületnek.

Végül felszólította az iskola igazgatóját, igazgatóhelyettesét és titkárát, hogy értesítsék a szülőket a történtekről. A diákokat elengedték, ha aláírtak egy papírt, hogy saját felelősségre hagyják el az iskolát. A tanárok maradtak, ahogy az igazgatóhelyettes is, de a titkár már a délelőtt folyamán elment – mesélte el az egyik szülő a portálnak, aki úgy fogalmazott:

„Derült égből villámcsapásként ért minket. Tavaly volt olyan pletyka, hogy lehet, hogy bezár az iskola, de ezt már sokszor mondták, senki nem vette komolyan. Az egyik osztályfőnök sírva fakadt, amikor megtudta, hogy bezárják az iskolát.”

Az iskola igazgatója amikor többen is azt kérdezték, miért nem tájékoztatta a végrehajtásról az érdekelteket, azt mondta azért, mert hinni sem akart abban, hogy ez 2023-ban valóban megtörténhet.

Megtörtént.

Fizetős/nem fizetős

A Qualitas Gimnázium egy alapítványi iskola, ahol csak azoknak kell tandíjat fizetni, akiknek a tanulmányi átlaga 3,5 alatti, de tudomásunk szerint jóformán mindenki ingyen tanul az intézményben. A gimnázium egyébként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem partneriskolája.

(Cikkünk az rtl.hu. alapján készült.)

Ezeket olvasta már?

Szerző