Connect with us

Sport

Retteghet a Manchester City

Megosztás

Az angol FA Kupában még négy hely kiadó a legjobb 16 között, ám már hétfőn megejtették az 5. forduló sorsolását.

A címvédő Arsenal dicstelen kiesése és a Liverpool búcsúzása után a top csapatok közül versenyben maradt a Manchester United, a Chelsea és a Manchester City is. A Tottenham Hotspur az idegenbeli 1-1 után a harmadosztályú Newport County ellen kényszerül újrajátszásra.

A legjobb 16 között a Chelsea hazai pályán fogadhatja a másodosztályú Hull City-t. A Manchester City a League One listavezető Wigan Athletichez látogat, Paul Cook csapata az idei sorozatban már búcsúztatta az egyaránt a Premier Ligában szereplő AFC Bournemouth és a West Ham United csapatát is.

A Wigan utoljára november 18-én kapott ki, azóta 15 mérkőzésen veretlen a csapat tíz győzelem mellett, öt döntetlent játszottak. Az FA Kupában egy körrel korábban az AFC Bournemouth otthonában 2-2-es döntetlennel harcolták ki az újrajátszást, majd a DW-stadionban 3-0-ra győzték le az AFC-t. Egy fordulóval később már tízezerrel több néző előtt 2-0-ra nyertek a WHU ellen. Természetesen a Manchester City ellen garantált a teltház.

A Wigan megkeserítette a Manchester City életét

A Wigan Athletic a 2012/2013-as kiírásban menetelt hasonlóan, ám a csapat akkor a 3. forduló első mérkőzésén játszhatott csupán otthon. A Bournemouth elleni 1-1-es döntetlen után indult be az elképesztő idegenbeli sorozat. Az újrajátszott mérkőzésen 1-0-ra nyert a Wigan, majd győztek a Macclesfield Town (0-1), a Huddersfield Town (1-4) és az Everton (0-3) otthonában is.

A Wembley-stadionban rendezett elődöntőben a Wigan Athletic 2-0-ra nyert a Millwall ellen, majd a 2013. május 11-i fináléban a Manchester City ellen Ben Watson a 91. percben szerzett mindent eldöntő találatot.

Ráadásul egy évvel később a legjobb nyolc között a Wigan megnyerte a “visszavágót” is, amikor 2-1-re nyert a manchesteri Etihad-stadionban.

A Manchester United a Birmingham City-Huddersfield Town párharc győztesével mérkőzik meg.

Izgalmas párharcnal ígérkezik a West Bromwich Albion és a Southampton összecsapása, a Premier League-ben október 21-én a Southampton hazai pályán Sofiane Boufal egyetlen góljával nyert a WBA ellen. A két gárda eze a hétvégén megtarthatja a főpróbát is, majd két hét múlva az FA Kupában szintén a “The Hawthorns”-ban csapnak össze.

FA Kupa, 4. forduló:

Chelsea-Newcastle United 3-0 (2-0)
Gól: Batshuayi (31., 44.), Marcos Alonso (72.)

Cardiff City-Manchester City 0-2 (0-2)
Gól: J. De Bruyne (8.), R. Sterling (37.)

Február 6.

20:45, Birmingham City-Huddersfield Town
20:45, Rochdale-Millwall
21:00, Swansea City-Notts County

Február 7.

20:45, Tottenham Hotspur-Newport County

5. forduló:

Sheffield Wednesday – Notts County/Swansea
West Brom – Southampton
Chelsea – Hull
Leicester – Sheffield United
Huddersfield/Birmingham – Manchester United
Millwall/Rochdale – Newport County or Tottenham
Brighton – Coventry
Wigan – Manchester City

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük