Kerítésen innen
Rétvári: a 2020/21-es tanévtől ingyenes az egyen-tankönyv – költeni csak a kimaradt tanulnivalók elsajátítására kell
A 2020/21-es tanévtől már minden diák – összesen 1,2 millió tanuló – teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten az újságíróknak.
Remek!
Az elején jegyezzük meg, hogy olyan, hogy „ingyen” nem létezik. Mindennek van ára, jelen esetben a tankönyveknek is, ám a gondoskodó Orbán-kormány úgy ítélte meg a jelen helyzetet, hogy érdemes a köz pénzéből 13,5 milliárdot rááldozni arra, hogy azt tanítsák az iskolákban, amit az „illetékes elvtársak” jónak látnak.
Az intézkedés érinti az alsó, felső tagozatos általános iskolások és a középiskolások mellett a 13-16. szakképzési évfolyamokra járó tanulókat is.
Arról nem szól a hír, hogy az egyen-tankönyv egyen-tananyagán túl -ha lesz vállalkozószellemű tanerő hozzá- miből és mennyiért lehet majd a nem NER-kompatibilis tudást megszereznie a felnövő generációnak.
Mennyi az annyi?
Az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztése 13,5 milliárd forintba kerül, aminek fedezetét az idei és a jövő évi költségvetés egyaránt tartalmazza
– ismertette az államtitkár megjegyezve:
korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára, ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat.
A különórák áráról nem adott információt a közszolga, amik ahhoz kellhetnek, hogy egy picit szélesebb ismereteket szerezzen a gyerek felkészülve arra, hogy a XXl. században versenyképes tudással léphessen ki az életbe.
Nemzeti családtámogatás kifejezetten kerítésen belülre…?
a kormány a családtámogatások egyik formájaként tekint a tankönyvellátásra, és fontosnak tartja, hogy egy családbarát országban a gyermekvállalásnál ne merüljön fel szempontként az, hogy a tankönyvek megvásárlása később mekkora költséget jelent.
Jelezte azt is: a tankönyvek gyártása a szokott menetrend szerint zajlik, és biztosítható lesz, hogy augusztus végére minden iskolába megérkezzenek a teljesen ingyenes tankönyvek.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
gőre gábor biró úr
2020.07.20 10:06 at 10:06
Agyficam
Tisztelt férfitársaim. Gondolom heves tiltakozást váltana ki Önökből, ha közölnék önökkel, hogy ezentúl a szomszéd, vagy valamely ismeretlen ember gyermeke után gyerektartást kell fizetnie!
Pedig fizet. Nemcsak gyerektartást, de még szülőtartást is! Csak családi pótlék, és munkanélküli segély, jövedelempótló támogatás, rendszeres szociális segély, nevelési támogatás, stb. címen fizeti a mások által csinált gyermek után Önre lőcsölt gyerek, és szülőtartást! Miért? És meddig? Csak. Állampolgári fegyelemből és államvezetői bölcsességből. Már amennyire ezt bölcsességnek lehet nevezni. (Én inkább ostobaságnak nevezném!) Mert mások valamikor kitalálták, hogy olcsóbb az alacsonyan tartott (éhbér) mellet családi pótlékot adni a gyermeket vállalónak, mint tisztességes bért adni valamennyi dolgozónak. Csak a bűn mindig elnyeri büntetését! Mert a magyar így saját gyereket nem vállal, csak egyet-kettőt, vagy egyet se, mert kevés a jövedelme. Mért kevés? Mert elvonják, hogy odaadják annak, akinek se munkája, se munkakedve, de van gyerekcsináló kedve, és bátorsága! Az állam a „más farkával veri a csalánt” Ő meg a sajátjával veri meg a magyart!
A magyarok pénzén, a magyar államvezetés segítségével, él és virul a magyarság sírba tevője! Ezt, így kitalálni, ehhez tényleg szocialista szakértelem kellet!
„a mi iskolánkban a verekedések mindennaposak. Halmozottan hátrányos helyzetű túlkoros gyerekek, akik a legkisebb sérelemért ölik egymást. az egyik nyolcadikos gyerek a társát földhöz vágta és nagyon súlyos, több műtétet követelő felkar és alkar sérülés lett belőle. Volt itt, egy kislányt egy fiú úgy megvert, hogy összezúzódott az arca, agykoponya-zúzódása is volt, az orrában is volt egy repedés” – számolt be a történtekről a tanár.
Andrea
2020.07.20 10:17 at 10:17
Borzasztó!
Mint a kádárérában!
30 évig általánostól középiskoláig ugyanazok a tankönyvek voltak!