Connect with us

Kerítésen innen

Rétvári Úr! Tele a padlás a hazugságokkal! – A pedagógus szakszervezet berágott…..

pdsz
Megosztás

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levélben fordul önhöz, amelyben felszólítja, hogy fejezze be azt a fajta kommunikációt, amelyet a csúsztatás, hazudozás, elhallgatás, összességében a manipuláció ural.

Ezzel ön és a kormány félrevezeti a magyarországi közvéleményt,

elfedi a bajt, melynek következtében a magyar állampolgárok összessége nem értesül kellő időben és mértékben azokról az égető gondokról, amelyek a magyar közszféra egészének a működőképességét, így az ön által képviselt Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó ágazatokat is fenyegeti.

A PDSZ természetesen az oktatásban történteket követi elsődleges figyelemmel, ezért, valamint azért hogy ne lehessen azt állítani, hogy konkrétumok nélkül fogalmazzuk meg észrevételeinket, említünk néhány a pedagógusokat érintő példát. Tesszük mindezt a teljesség igénye nélkül, nem kifejtve pl. olyan tévedéseit, amikor a kölcsöntankönyvet ingyen tankönyvnek nevezi, az elitképzés dicséretreméltó eredményeiből pedig az oktatás helyzetének általános javulásának következtetésére jut.

A PDSZ-t mint szakszervezetet elsősorban az az évek óta ismételt állítása háborítja fel leginkább,

amelynek lényege, hogy a pedagóguséletpálya-modellnek köszönhetően a pedagógus pálya vonzereje folyamatosan nő, s ezt általában a bérek rendezésével valamint a pedagógusképzésekre jelentkezők emelkedő számával igyekszik indokolni.
Nyilatkozatai során ilyenkor elhallgatja, hogy a bérrendezés fedezetének jelentős részét az adta, hogy több korábbi jogcímen történő kifizetést megszüntettek. Arról is mélyen hallgatnak, hogy a pedagógus illetmények minimálbérhez kötésének ígéretét csak a 2014. választási évben érezték fontosnak megtartani, s hogy a Kjt. bértábla alá tartozó nem pedagógus munkavállalók fizetése legfeljebb a minimálbér és a garantált bérminimum növekedése miatt változott.

Nagy felháborodást keltett az is, amikor 2019. május 31-én, pedagógus nap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján egyenesen összekeverte (?) a nettó és bruttó jövedelmeket, utóbbiakat úgy feltüntetve, mintha ennyit vihetnének haza a pedagógusok, miközben egy kezdő pedagógus illetménye legfeljebb az ún szakmunkás minimálbér szintjén mozog. Számtalan híradásban értesülhettünk a napokban arról a „megnyugtató” adatról is, miszerint az oktatásra fordított költségek 2020-ban 50 milliárd forinttal növekednek.

Államtitkár Úr! Ez egy közel 1100 milliárdos költségvetésben alig több pénz,

mint ami a kötelező átsorolások miatt bekövetkező bérek fedezetét biztosítja!

A pedagógusképzéssel kapcsolatban tucatnyi alkalommal tájékoztatta úgy a közvéleményt, hogy az életpályamodellnek köszönhetően 30 százalékkal nőtt a pedagógusszakokra jelentkezők száma. Kétségtelen, hogy a 2013-14. tanévet követő három évben valóban nőtt ez a szám, igaz, messze nem harminc, csupán alig több mint húsz százalékkal, ám mára ennek a tendenciának is vége, s az utóbbi két évben már alig haladja meg a „bérrendezés” előtti számokat.

A PDSZ minden esetben, amikor Ön a fenti túlzó adatra hivatkozott,

azt is elmondta, hogy rendkívül veszélyes az a tény, hogy a pedagógusképzést választók 40% be sem fejezi az egyetemet, és a nemrégiben Szél Bernadett által kikért közérdekű adatokból az is kiderült, hogy a diplomát szerzők fele sem helyezkedik el aztán pedagógusként. Ha mindehhez még hozzátesszük azokat a PDSZ által szintén többször ismertetett adatokat, hogy a pályakezdők kb. 50 %-a 4-5 éven belül elhagyja a pályát, valamint megvizsgáljuk a pedagógusok korfáját, egyértelművé válik, hogy néhány éven belül kezelhetetlenné válhat az a pedagógushiány, amely az Ön korábbi nyilatkozatai alapján nem is létezik. Igaz, ezen a véleményén egy július elején elhangzott nyilatkozatában hajlandó volt annyit módosítani, hogy idézem: a pedagógushiány „nem vészes”.

Tisztelt Államtitkár Úr!

Az ön bagatellizáló véleményével szemben a PDSZ szerint nemcsak a tanárhiány ölt mindinkább veszélyes méreteket, hanem az a kormányzati kommunikáció is, amelyet Ön vagy tudatlanságból, vagy valamely más okból szolgál, márpedig ez a magatartás előbb-utóbb visszahullik azokra is, akik így tudják, így akarják kezelni a problémákat. Éppen ezért a PDSZ arra kéri önt, hogy vagy alaposabb felkészültséggel, vagy igaz szándékokkal álljon legközelebb a nyilvánosság elé, s ha ez nem megy, vonja le a megfelelő, a köz javát szolgáló következtetést, és kíméljen meg mindenkit ettől a manipulatív tájékoztatástól.

Budapest, 2019. július

Tisztelettel: Szűcs Tamás, a PDSZ OV elnöke

ui.

Végezetül csatolom a Szél Bernadett képviselő által kikért közérdekű adatokat a pedagógusképzést választók, azt befejezők és a pályán elhelyezkedők számáról, amely e nyílt levél megszületésének kiváltó oka volt. Az adatokat a szemléletesebb megjelenés kedvéért oszlopdiagramban ábrázoljuk.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük