Bulvár
Saját otthonában fosztja ki egyre több trükkös csaló az időseket
Egyre több csaló édesgeti be magát idősekhez, majd kifosztja őket.
Egyre többen és többen hívják fel az idősek figyelmét, hogy nagyon nézzék meg kit engednek be a lakásukba. Soha nem felejtsék, hogy a „hitelesség” a csalóknál „munkaköri kötelesség”, ahogy az is, hogy legyenek képesek a szimpátia keltésre. Ne legyenek kifosztás áldozatai!
Egyik legutóbbi eset
„Egy 51 éves asszony éppen hazaérve nyitotta háza kapuját, amikor, egy ismeretlen nő és férfi leszólította, majd azután érdeklődtek, hogy eladó-e bármi a lakásban. Ő jóhiszeműen, mit sem sejtve beinvitálta az idegeneket a házba, mivel lábasokat akart nekik eladni. A duó női tagja beszélgetni kezdett az asszonnyal a konyhában, eközben a férfi őrizetlenül járt-kelt a házban. Nem telt el sok idő és megjelent a férfi, hogy távozásra szólítsa fel partnerét. Az asszonynak gyanússá vált a páros, ezért ellenőrizni kezdte értékeit. Sajnálatos módon sejtése beigazolódott, ugyanis valamivel több mint 100.000 forint hiányzott a pénztárcájából. A sértett értesítette gondnokát, aki elmesélte a történteket a jánoshalmi rendőröknek.”
Akik gyorsan elfogták a párost, és már le is zárták a nyomozást- írja a police.hu.
Nem árt ezeket a tanácsokat betartani!
- Idegent soha ne engedjen be a lakásba anélkül, hogy a jövetel céljáról, személyazonossága valódiságáról meggyőződne!
- A lakásajtót, a kaput akkor is tartsa zárva, amikor otthon tartózkodik!
- A lakás bejárati ajtajára – saját maga és értékei védelme érdekében – szereltessen biztonsági láncot, melyet minden esetben használjon is!
- A közüzemek, egyéb szolgáltatók az alkalmazottaik érkezése előtt értesítik a fogyasztókat, fényképes igazolvánnyal rendelkeznek és munkaruhát viselnek. Ha kétségei vannak, valóban az adott szolgáltató alkalmazottai érkeztek-e önhöz, beengedésüket megelőzően hívja fel telefonon a cég ügyfélszolgálatát
- Ne hagyjon egyedül ismeretlent az otthonában!
- Ne tartson otthonában nagyobb összegű készpénzt, gondoskodjon az értékes, és nem mindennap viselt ékszerek biztonságos – például széfben – tárolásáról!
- Soha ne adjon át pénzt, ékszert, vagy más értéket idegenek számára!
- Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítse a rendőrséget, hívja a 112-es segélyhívószámot.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr főkapitányság állította össze a fenti sort.
Szerző
Friss
- Zavar Nacsa Lőrinc fejében – Mi a célja a vallásturizmusnak?
- Szanyi Tibor: lúzer vagy, Pisti! – Rossz hírem van Orbán & Orbán számára
- Miért szúrják Vincent van Gogh művei a környzetvedelmi aktivisták szemét
- Egy csalódott rendszerváltó gondolatai: Ruszkik haza – Nem erre fizettem be 1989-ben
- Macedónia újra levéve a stelázsi-polcról: Orbán egy éve 1 milliárd eurós hitelt adott, most mire készül?
- Gyerek ver gyereket, tanár üt tanulót és néha viszont – Tényleg így akarunk élni és a srácainknak is ezt az életet szánjuk?
- Kérted, kapod, óhajod nekünk parancs: itt az év 39. hétvégi horoszkópja
- Orbán Balázs „hősi halált halt” dédnagyapa-hivatkozása Sulyok Tamás „családi legendárium”-esetére hajaz
- Ágoston László: belegondoltál már mire „képezik ki” a gyerekeidet a honvédelmi ismeretek órán?
- Meghalt Maggie Smith, a Harry Potter filmek McGalagony pofesszora