Kerítésen innen
Schmidt Mária: nemkérdésre elmondom….- Orbán történésze zsigerből zsidózott
Schmidt Mária legutóbbi megszólalásáról nagy elődje, Goebbels sokat idézett mondata jut az ember eszébe: „hogy ki a zsidó, azt én döntöm el…”
Fene a gusztusát…..
Schmidt Mária mint a miniszterelnök egyik legközelebbi tanácsadója adott interjút a The Gateway Pundit nevű szélsőjobboldali portálnak, amelyben elárulta: akkor
„szeretett bele”
Orbán Viktorba, amikor az beszédet mondott Nagy Imre 1989-es újratemetésén. Akkora hatással volt rá a Fidesz – és annyira ellenszenvesek voltak számára a liberálisok, akik koalíciót kötöttek a „kommunistákkal” – hogy 1990 óta minden alkalommal rájuk szavaz.
Valamiért kíváncsiak voltak a véleményére, amit ki is elégített az Orbán-fun
- Angela Merkelről: a hatalom megtartásában, az ellenfelei „kimanőverezésében” jó igazán, de nincsen víziója, nem ismeri a világtörténelmet. „Tizennégy év alatt egyetlen mondatot sem hallottam tőle, amelyre érdemes volna emlékezni”. egy politikusnak vezérnek kell lennie, Merkel azonban épp ennek az ellentéte: nem irányít, hanem követ, nem áll ki semmiért. Amióta ő a kancellár, Németország új Kelet-Németországgá vált, nincs már kultúrája, szíve. Ráadásul megölte a politikát, hiszen mindenki ugyanazt fújja, nincsenek eltérő vélemények.
- EP-választás előtti televíziós vitáról: amikor arról beszéltek, nem szabad hagyni, hogy emberek fulladjanak a Földközi-tengerbe, Schmidt Máriának a Beépített szépség című film jutott az eszébe. Annak is az a jelenete, amikor a szépségkirálynői címre pályázó nők mind világbékét szeretnének.
- A médiáról: a baloldali liberálisok állítják, hogy Magyarországon nincsen sajtószabadság, méghozzá azért, mert korábban az övék volt valamennyi sajtótermék, most viszont már csak a felét birtokolják. Lapok pedig szerinte azért zártak be, mert az emberek már egyre kevésbé olvasnak nyomtatott újságokat.
- Az illiberális demokráciáról: azért nevezte így a miniszterelnök, mert „mindenki gyűlöli a liberális pártot, amely 1994-ben kormányt alakított a posztkommunistákkal”. És azért nem lett egyszerűen konzervatív a rendszer, mert ez a jelző Magyarországon nehézkes és unalmas.
- Van-e ellenfele Orbánnak? Az ellenzék nagyon rossz bőrben van. A legfontosabb ellenzéki vezetőnek Gyurcsány Ferencet nevezte, ám őt szerinte nem lehet komolyan venni.
- CEU-ról: a magyarországi kamuegyetemek között akart rendet vágni a kormány a felsőoktatási törvény módosításával, és azok az intézmények, amelyek megfelelnek az előírásoknak, továbbra is működhetnek.
- Soros Györgyről: „Soros György magyar, van egy apartmanja a CEU épületének tetején, sokszor jár ide. Lehet vele találkozni Budapest utcáin. Ezzel nincs is semmi baj, azt tesz, amit akar….
Tudja, az apját, Soros Tivadart katolikusként vették nyilvántartásba, amikor 1916-ban hadifogságba került. Nem tudom, hogy valóban zsidó-e. Miért venné vissza valaki a zsidó vallást az 1930-as években? Sosem viselkedett zsidóként. Egy rejtély számomra.”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
Bartha László
2019.11.25 10:45 at 10:45
Smidt Mária még szerelem gyereket is szülne a fidesznek, ha a Prónai különitményesek is ott
lennének !!!!!!!!!!