Gulyás Gergely a hatósági áras üzemanyag vevőkörének szűkítése mellett szombati tájékoztatóján azt is bejelentette, hogy elrendelik a tűzifa kivitelének tilalmát és a fakitermelés bővítését is. Orbán...
Úgy tűnik, nem csak szaktanárból van hiány a magyar oktatási intézményekben, hanem a "csaknem olyan nélkülözhetetlen" iskolaőr pozíció betöltésére sem tolonganak a nyolc általánost végzett jelentkezők.
Mint a Magyar Közlönyben megjelent, idén, a 2022/2023-as tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és az utolsó tanítási napja június 15. (szintén...
Konrád Áron gimnazista korában az egyik legígéretesebb költő-tehetségnek számított, az érettségit követően azonban skizofréniával diagnosztizálták. Édesapja, Konrád György halálát követően három évvel most ő is távozott....
Megnyílt az új pécsi vásárcsarnok. Péterffy polgármesterék amikor nem kapták meg kellő időben a szükséges pénzügyi támogatást a kormánytól, akkor inkább hitelt vettek fel, de be...
Kilencven éve, 1932. július 5-én született Budapesten Horn Gyula szocialista politikus, a rendszerváltás utáni Magyarország harmadik, 1994-1998 között hivatalban volt miniszterelnöke.
Legutoljára a nagymama-korú rokonomtól hallottam az oly sokszor évvégi bizonyítvány osztás előtt álló unokamentegetést: minek a matekkal kínozni azt a szegény gyereket a suliban, hiszen soha...
Bár többen már nyilvánosan a pedagógusoknak is kellemes pihenést, jó nyári szünetet kívántak, ők szimplán tájékozatlanok, hisz ránk még egy nagyon intenzív két és fél hét...
Emlékeznek arra a finoman szólva sem túl sikeres Németh-bejegyzésre, amikor tantóbácsinak álcázva kívánt boldog pedagógusnapot a tanártársadalomnak pár nappal azután, hogy pártja előterjesztésére megszavazták a "bátrak"...