A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének az éjjel. Első udvarhölgye a kecskeméti Kanizsai Magdolna, második udvarhölgye pedig a veszprémi Kovácsics Virág...
Egy interjúra készültem Felvidéki Judit, Balázs Béla díjas filmrendezővel, a Városi Kurír állandó szerzőjével, hogy mélyebben megismerhessem azt az utóbbi húsz esztendőt, amit – kényszerből –...
A Magyar Cserkészszövetség mondvacsinált indokokkal elutasította egy borsodi roma fiatalokból álló cserkészcsapat megalakulását. Még a cserkész név használatát is megtagadták tőlük. Minden egy cserkésztáborral kezdődött, amelynek...
Mostanában éjszakai üzemmódra kapcsoltam, vagy inkább túlélőre, egész nap alszom, ilyentájt kicsit magamhoz térek, aztán alszom tovább. Ma nem volt eső sem, olyan túl meleg sem,...
Látszólag semmi köze egymáshoz a baltás gyilkosnak és a forint gyengülésnek. Pedig van. Egy személy. Ramil Safarov azerbajdzsáni katona NATO továbbképzésen vett részt Magyarországon 2004-ben. Egy...
Nagyon nem mennek a diákok szakmát tanulni nyolcadik után. A kormánynak, illetve a Parragh László vezette Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának azonban már csak kicsit kell várnia:...
Nyolcévesen kezdheti el az egyetemet a kisfiú, akinek csupán másfél év kellett, hogy a gimnáziumot kijárja. Az IQ-ja 145-ös, és a matek a kedvenc tárgya. Már...
Juli ügyes, szorgalmas, lelkes gyerek. Juli ugyan nem szeret tanulni, de vajon ki szeret? És, aki azt mondja ő szeret, ez igaz lenne, vagy csak azért...
Jegyzetírónk újabb értékes darabra bukkan szakmai félmúltja gyűjteményébe. Ahogy már hetek óta teszi, most ezt is megosztja olvasóinkkal. Megint egy gyöngyszem a NER történelméből. Tisztelt Bel- és...