Egy kereszt története. Messze van ám a krisztusi (a keresztényi) emberiesség, jóság eszménye a szimbolikus politizálástól! Jóval messzebb, mint Makótól Jeruzsálem. Vagy inkább mint Csepeltől Santorini…...
A DK szerint a magyar kormánynak immár nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összevész. Elveszett illúziók Ara-Kovács Attila, az ellenzéki párt külpolitikai kabinetjének vezetője úgy vélekedett, az...
Ara-Kovács Attila, a párt külpolitikai kabinetjének vezetője szerint az Orbán-kormány mindenkivel összevész. A DK szerint a magyar kormánynak immár nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összevész. Az ellenzéki politikus...
Vásárhelyi Mária közösségi oldalán elmélkedik arról a borzalmas tényről, hogy mit művelt ezzel a nemzettel a tudatos agymosás. Két riport, egy téma Vajon miben különbözik egymástól...
Ha nem hagyjuk, hogy állandóan bepalizzon bennünket, hiszen még most is azt teszi, miközben folyton fényezi magát, nagyzol és dölyfösködik zsebre tett kézzel. Lám a minap...
Szájer Józsefnél az igazság. A nemzeti konzultációk bizonyítják: a Fidesz alapvetően fél a demokráciától, és olyan példaképek nyomdokain halad, mint a bolsevik Szovjetunió és a hitleri Németország....
– Tiszteletem migráns urak, üdvözöljük Önöket a mi kedves, barátságos, vendégszerető országunkban. – Jó napot. – Cigaretta? Szivar? Sajnos, röviditalokból jelenleg nem túl széles a választékunk…...
Rengetegen sérelmezik, hogy a szomszédos Ukrajnában viszonylag egyszerű a magyar nyugdíj megszerzése. Az ellátás teljes összege a magyar nyugdíj-biztosítást terheli. Magyar nyugdíj állampolgárság nélkül is Kiderült a...
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője hétről hétre nyílt levélben hívja fel a figyelmet az Orbán rezsim viselt dolgaira. A mostani a 169-ik a sorban....