Eladja az állam a mátraházi honvédüdülőt, azaz a 4. számú Kiképzési, Oktatási, és Regeneráló Központot – erősítette meg az információt a Honvédelmi Minisztérium a Gyöngyös Ma című...
A NER üldözi azokat a civil kezdeményezéseket – főleg, ha külföldről is kapnak támogatást –, amelyek nem Orbán Viktor mellett állnak. Akarták már ezeket listázni is,...
A magyar kormány készre jelentette az igazságügyi reformot az Európai Bizottságnak, és ezzel párhuzamosan több százmillió euróról adott le számlát, amelyek kifizetését várja – ezt még...
A hírdömping közepette is emlékezetes -legalábbis egy hetes intervallumban- a XVIII. kerületi fideszes Lévai István Zoltán dokumentált vesztegetési kísérlete. 4 napig csendben volt, szombatra azonban megszületett...
Most még távolinak tűnik, de a dolgok mai állása szerint eljön a választás ideje, amikor nem árt pár fontos dologra emlékezni, mielőtt kiválasztjuk a személyt, akitől...
Tudomásul kell venni, hogy nem minden olyan cselekmény büntetendő, ami az igazságérzetünket vagy a jóerkölcsöt sérti, mert a jog csupán az erkölcs minimuma. Alapvetően ez a...
A Fidesz jól tudja, hogy a politika egyik legfontosabb eszköze a fogalmak kisajátítása, gyakorolja is szorgalmasan. Gondoljunk csak bele, mi történt a "polgár", a "nemzeti oldal",...
Előre mentünk végre és nem toporogtunk, vagy hátráltunk, mármint demokráciailag. Feketén-fehéren kiderült: a Fidesz-potentát szerette volna megvesztegetni poltikustársát és másnap a regnáló kirúgta minden tisztségéból és...
Még el sem kezdődött a jövő évi önkormányzati választás kampányidőszaka, de már megkezdődött a Fidesz választási csalás-dömpingje. Ötmillió forintot is hajlandó lenne fizetni a polgármesteri székért...