Connect with us

Banánköztársaság

Magyar György: Iványi lett a Fidesz Antikrisztusa

Megosztás

Az Iványi Gábor szervezetei ellen folytatott hadjárat egyszerűen felháborító! Ami persze érthető, ha az Orbán két gyermekét megkeresztelő lelkész korábban úgy nyilatkozott: „Mit csináltatok a rendszerváltással? Eszünkbe nem jutott volna, hogy a Kádár-rendszer legnagyobb bűne, hogy nem ti vagytok hatalmon, hanem Kádár János. Kádár János nem volt olyan korrupt, mint ti”.

Megosztás

Az Iványi Gábor szervezetei ellen folytatott hadjárat egyszerűen felháborító! Ami persze érthető, ha az Orbán két gyermekét megkeresztelő lelkész korábban úgy nyilatkozott: „Mit csináltatok a rendszerváltással? Eszünkbe nem jutott volna, hogy a Kádár-rendszer legnagyobb bűne, hogy nem ti vagytok hatalmon, hanem Kádár János. Kádár János nem volt olyan korrupt, mint ti”.

Sajtóinformációk szerint az Iványi Gábor vezette egyház karitatív szervezete több mint félmilliárdos köztartozást görget maga előtt. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az MVM között kétségkívül van egy jogviszony, szerződés a szolgáltatóval, és ha valaki nem fizet, megszegi a kontraktusban foglaltakat – nyilatkoztam a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában hétfőn. Ilyenkor az érintett felek tárgyalást kezdeményezhetnek a szolgáltatóval, részletfizetési lehetőséget kérjenek, esetleg szerződésmódosítást, méltányos eljárást, mert így kerülhető el a hosszadalmas pereskedés. Amennyiben a szolgáltató ettől elzárkózik, az egy új helyzet, mert az ügy a bíróságon folytatódhat.

Ezzel kapcsolatban további jogi aggályok merülhetnek fel

Nézzük ugyanis, hogy Iványiék milyen szolgáltatásokat nyújtanak, s kik azok igénybe vevői. Itt egyebek mellett a saját ellátásukra képtelen hajléktalanokról is beszélünk, akiket ha utcára tesznek, az életük – különös tekintettel a közelgő télre – közvetlen veszélybe kerül, ami egy alkotmányos alapjog sérelmét jelenti. Az Alkotmánybíróság egy korábbi döntése szerint

„nem állapítható meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség a lakhatáshoz való jog biztosítása vonatkozásában”.

Ám a

„megélhetési minimumot biztosító szociális ellátások rendszerének kialakításakor alapvető alkotmányi követelmény az emberi élet és méltóság védelme. Ennek megfelelően az állam köteles az emberi lét alapvető feltételeiről – így hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet esetén szállásról – gondoskodni”.

Az Oltalom Karitatív Egyesület tehát a hajléktalanok ellátásával, s nem mellesleg iskolák működtetésével is állami feladatokat vállal magára. Erre válaszul a kormány jelezte, hogy a MET csődhelyzetét látva átvenne bizonyos intézményeket, de Iványi szerint az állam nem jó gazda, és a kedvező helyen levő iskolákat vélhetően újra kiszerveznék valamely más egyházhoz, a többi meg kit érdekel?

Visszatérve a száraz joghoz:

2017 tavaszán az egyházügyi törvény korábbi módosításával kapcsolatban, amely szerint a MET elveszítette bejegyzett egyházi státusát, a strasbourgi emberi jogi bíróság hárommillió eurós (mintegy 935 millió forintos) méltányos elégtételt és 2250 euró perköltséget ítélt meg Iványiéknak. Ám hiába vették őket nyilvántartásba tavaly hivatalosan bejegyzett egyházként, a magyar állam nem kötött velük a közfeladatok ellátásáról szóló szerződést.

Ha ez igaz, a jogellenes állapot változatlanul fennáll

Így van egy jogos váromány – az állami támogatás jogellenes évek óta tartó elmaradása –, amelyet a MET a polgári jog szabályai alapján engedményezhet az MVM javára, és azt hajtsa be ő a magyar államon. Ugyanakkor a Klubrádióban hangsúlyoztam, hogy az egyháznak mindent meg kell tennie a szolgáltatóval szembeni jogvita rendezése érdekében, s nem szabad teljes tartozásban lennie. A MET egyébként az elmúlt években mintegy 240 millió forintot utalt az áram- és gázszolgáltatóknak, miközben tényleg több mint félmilliárdos köztartozást görget maga előtt.

Iványiék jóhiszeműsége így nehezen vonható kétségbe, de a jószándék kevésnek mutatkozik

Olyannyira, hogy a NAV az idén még a személyi jövedelemadó egy százalékából származó sokmilliós támogatást is el akarja vonni. Ennek oka, hogy a MET nem tett eleget a munkavállalóik után járó befizetési kötelezettségének. De miből, ha a közfeladatok teljesítése kapcsán járó törvényes állami és egyéb támogatást sem kapta meg?

Magam azt gondolom, üdvözlendő, ha egy kisegyház állami feladatokat vállal,

és nem kellene mindent megtenni egy ilyen szervezet ellehetetlenítése érdekében. Az Iványi és szervezeti ellen folytatott hadjárat egyszerűen felháborító! Ami persze érthető, ha az Orbán két gyermekét keresztelő lelkész tavaly úgy nyilatkozott:

„Mit csináltatok a rendszerváltással? Eszünkbe nem jutott volna, hogy a Kádár-rendszer legnagyobb bűne, hogy nem ti vagytok hatalmon, hanem Kádár János. Kádár János nem volt olyan korrupt, mint ti”.

Még hozzátette, hogy Hozzátette, ezzel nem a Kádár-rendszert sírja vissza, de ma olyan emberek süvöltik, hogy „baloldal”, meg „Déká”, akik akkor pártfunkcionáriusok táskavivői voltak, „én meg mondjuk felfüggesztett börtönbüntetést töltöttem”.

A bajba került oltalmazottak érdekében mostantól folyamatos demonstráció zajlik, mert a nyilvánosság és a tiltakozás kiegészítheti az álláspontom szerint elmaradhatatlan további jogi lépéseket.

A Klubrádió adását ezen a linken hallgathatják meg a 88. perctől.

Szerző