Eddig úgy tudtuk, hogy a választás a demokrácia ünnepe. Mára kiderült, hogy egy fenéket! Harc ez, kisbarátom, méghozzá most éppen polgárháború! Rétvári Bence, aki ugye „fajsúlyos”...
Június elején Ferenc pápa Romániába látogat. Tagadni is felesleges az utazás politikai üzenetét; egyik szempontból mindennek kiemelt fontosságot ad, hogy az ország legnagyobb kisebbsége épp a...
Elindult az uniós választási kampány. Elég sok párttal a startvonalnál. Névleg. Az emberek pedig nyugodtan találgathatják némelyikről, hogy valójában kicsodák, és mi a fenét is akarnak....
Olvasom, hogy az országgyűlési képviselőink fizetése 70 %-al emelkedett. Mellette látom, hogy folyton kong az ürességtől annak a csodálatos épületnek az ülésterme. Kár érte! A világ...
Akinek nem volt ideje, akit elragadott a munka heve, vagy pihent egy jót, de mégis kíváncsi, hogy mi történt ma, nézze át összeállításunkat! Minden benne van,...
A magánnyugdíjak sikeres „megvédése” után ki tudja, hányadik… S ezúttal csaknem a teljes – gyáva és koncepciótlan – ellenzék támogatásával: nemmel csak a DK szavazott. Mindennek...
Németh Szilárd, a Fidesz „jólmegmondója” a szerda reggelt korán kezdte, legalábbis közösségi oldalának kezelője fél hétkor posztolta főnöke reakcióját Szabó Szabolcs keddi bejegyzésére. Nem lehetne inkább...
Most ez baj? De tényleg! Te még sosem hazudtál? Nem mondtad azt a hetven deka sertéscombra, hogy 75? Nem tettél be még sohasem rohadt almát az...
Az ex tévéstől megszokhattuk, hogy röviden, velősen és mindenkihez szólóan mond véleményt a hazai történésekről, kijelentésekről. Nem tett másként most sem! Közösségi oldalán elemezte a fals...