Connect with us

Banánköztársaság

Itt az újabb „megvédés”

Vajon Merkel jön piknikezni..?
Megosztás

A magánnyugdíjak sikeres „megvédése” után ki tudja, hányadik… S ezúttal csaknem a teljes – gyáva és koncepciótlan – ellenzék támogatásával: nemmel csak a DK szavazott.

Mindennek van határa. Mindennek van határa?

De mielőtt a „családvédelemről” beszélnék, muszáj szólnom a Keresztapa pofátlanságáról – arról, ahogy Junckernak üzent, Marxot gyalázva.

Közbevetőleg megjegyzem: az a „probléma” Orbánnak és bandájának minden dumájával, azzal is, amellyel a néppárti és uniós bírálatokra „válaszolnak”, akár 130 oldalon, hogy minden szavuk hazug; ezzel szemben mindaz, amit bírálatként kapnak, jogos, legföljebb túlságosan is enyhének és hiányosnak mondható.

Szóval, Juncker csak hallgasson, mert aki Marx-szobrot koszorúz, az ne oktasson ki senkit idegengyűlöletből

Ezt találta mondani az a Keresztapa, aki rendszeres vendége különböző alávaló diktátoroknak, és ha már vendégeskedik, hát koszorúzni is szokott…

 

orban

Olyan pimasz pofátlanság ez, amelyben az egész, 1994 óta űzött fideszes „politizálás” szemlélhető: hazudj teljesen gátlástalanul, handabandázz összevissza: a műveletlen, gyáva, netán korrupt ellenzék sunyin hallgatni fog… Egy része nyilván „azonosul” a bunkó Keresztapa festette Marx-képpel: elfogadja, hogy a korszakos jelentőségű filozófus valójában a nagy hatalmú, minden bűnért felelős Soros György őse… Másik része nem mer válaszolni, talán mert nem tartja a megfelelő választ jól képviselhetőnek.

Az ibolyán és a Juncker-Orbán üzengetésen túl

Az ellenzék „java” nyilván azért szavazta meg a „családvédelmet”, minden jogos kritikájuk dacára, mert az ellenkezést nem tartották jól képviselhetőnek. Ám az ilyen megalkuvásokkal meggyőződésem szerint csak veszíteni lehet.

A „családvédelem” persze nyilván összetettebb dolog, mint a primitív, és éppen primitívségénél fogva hatásos Marx- és Juncker-gyalázás. Alkalmat ad például a rutinszerű ájtatoskodásra, kereszténykedésre – amolyan nemzetikeresztény, NER-kompatibilis módon. Sunyin vigyorogva lehet az „ellenzék” támogatását kérni a „nemzetmentő” programhoz – tudván tudják, hogy az ellenzékben, a DK kivételével,  nincs annyi kurázsi, amennyi a nyílt szembeforduláshoz kell.

Érvkészlet a talonban?

Pedig lehetett volna érvelni – részben meg is tették. Lehetett volna Bauer Tamással érvelni – ha a szerzőt nem tekintené „akadékoskodónak” maga a demokratikus ellenzék nagy része is… Lehetett volna a dolog képmutató voltára hivatkozni – utalván például Fótra, az SOS-falvakra.

És lehetett volna tömören fogalmazva elvetni az egész tervet. Hiszen nem szól az másról, mint a viszonylag jobb módú rétegek, a biztos választók szavazatainak megvásárlásáról – a legszegényebbek rovására! Közpénzből finanszírozza a Fidesz a társadalom további kettészakítását. Mert hitelek elengedése, autóvásárlás segítése bizony a jobb módúaknak adott támogatás, miközben például a családi pótlékot 2010 óta nem emelték.

És össze lehetett volna kapcsolni az egész „családvédelmet” a hatalomnak a közoktatásban és a felsőoktatásban folytatott garázdálkodásával, a mindenki számára elérhető közoktatás lebutításával, az egészségügy krízisével, a kiváltságosoknak nyújtott újabb és újabb támogatással, az egyetemek magánosításával (fideszesítésével), akár a CEU és az MTA elleni támadásokkal, rablóháborúval: minden egy irányba mutat…

Sok mindent lehetett volna csinálni – persze, kerülve a Fidesszel való „vitát”, a társadalomhoz szólva. Legfőképpen persze a jogos bírálatokkal összhangban nem kellett volna megszavazni!

Nem is értem, hogyan szavazhatták meg a demokratikus ellenzék képviselői – kivéve a DK-t és a tartózkodó(???) Párbeszédet. Nem értik, nem érzik az egész „elképzelés” durván társadalomellenes, cinikus megosztó mivoltát? „Szülessen minél több jó módú, fehér gyerek” – ahogy Lévai Júlia írta..?

Számomra egyetlen kérdés maradt: vajon Orbán Viktor, aki 2010 óta évenként legalább egyszer hangosan cigányozik – „a mi kormányunk nem a gyermekekből, hanem a gyermekekért élő családokat támogatja” –, hová sorolja azokat, akik hitelek elengedésének, autó vásárlásának reményében vállalnak gyerekeket..?

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Gusztos István

    2019.04.03 13:40 at 13:40

    A DK-sok és két független – Bősz Anett és Szabó Szabolcs – szavaztak nemmel. Őszintén gratulálok nekik!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük