Ara-Kovács Attila: Kifelé!

Orbánnak nem az számít, hogy progresszív módon értéket teremtsünk s konzervatív módon értékeket őrizzük, hanem hogy mit és mennyit tud valaki elpusztítani mindabból, amit örökségként és lehetőségként a kontinens az egész világ számára jelent és képvisel. Ez utóbbi a fideszes szándék tulajdonképpeni stratégiai célja.

Tovább

Szálasi Ferenc nemzeti színű fagyival kínálja a tüntetőket – drMáriás idei “terméséből”……

drMáriás összművészetinek is mondható munkásságára főleg a harsány és kritikai hangvétel, valamint a kelet-európai identitásból, történelmi és politikai sajátosságokból fakadó létkérdések jellemzők. Alkotói nyelvezetében a punk, az avantgárd, a dadaizmus, a pop-art, a szürrealizmus és egyéb eszközökkel operál.

Tovább

Lendvai Ildikó: Az első pofon Orbánnak

Bejárta a sajtót a jelenet, amikor Juncker pár éve “diktátor!” felkiáltással üdvözölte Orbánt, és tréfásan meglegyintette. Gúnyos fricska volt, de nem több annál. Most azonban a dolog komolyra fordult. Orbán megkapta a Néppárttól az első valódi nemzetközi pofont, ami fájdalmasan érinti.

Tovább

Kósa Lajos: Junckert nem bíráljuk. Nem isiászozunk, nem azzal jövünk, hogy az Elnök Úr az európai adóelkerülés luxemburgi atyja

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati kampányfőnöke az atv.hu-nak adott villáminterjút. Kósa most sem tagadta meg önmagát, ismét eljátszotta az utóbbi időben már megszokott jeleneteit, állításai enyhén szólva is kétségessé teszik, hogy képes lesz valamikor visszaügyeskednie magát Orbán kegyeibe.

Tovább

„Az antiszemiták ellen politikai harcot kell folytatni, nem keblünkre ölelni őket”

A külföldre sok nyelven sugárzó német közszolgálati rádió „Az antiszemiták ellen politikai harcot kell folytatni, nem keblünkre ölelni őket” című cikkében megállapította: az Európai Néppártnak és a német kereszténydemokratáknak most lépni kell.

Tovább

Lendvai Ildikó: szerintem is mindenkinek joga van tudni, mire készül Brüsszel. A kormánynak is, csak neki még valahogy nem sikerült megtudnia

Sejtettem én, de most fekete-fehéren kiderült, hogy nem vagyok értelmiségi. Mint a Professzorok Battyhány Köre elnökétől megtudtuk, a lakmuszpapír a Soros-plakát. Az az értelmiségi, akihez az nem szól. “A sorosozás nem az értelmiségnek szól. Az értelmiség ne érezze magát idegesítve.”.

Tovább