Connect with us

Ez a nap

Kirúgják az Európai Néppártból a Fideszt, ha tovább rágalmazza az EU-t

Megosztás

Kirúgják az Európai Néppártból a Fideszt, ha tovább rágalmazza az EU-t, nyilatkozta Joseph Daul, a pártcsalád elnöke szerdán a Politico szerint. Orbán, a nemzet DNS-e nem adja jelét, hogy leállna, sőt!

Az EU jövőjével foglalkozó nem hivatalos nagyszebeni csúcstalálkozón megvédte a márciusi döntésüket, amikor végül kizárás helyett hagyták, hogy a Fidesz „önkéntesen” felfüggessze tagságát a pártcsaládon belül. Az is elmondta, hogy még a novemberi pártkongresszus előtt döntenek a Fidesz sorsáról – írta az index.hu.

A márciusi megállapodás értelmében

a Fidesznek különböző feltételeknek kell megfelelni, amelyek megegyeznek a Néppárt értékeivel. A mindössze három ellenszavazattal elfogadott határozat többek között fake news-nak minősítette az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker elleni plakátkampányt, és kimondta, hogy le kell állni az uniós intézmények rágalmazásával.

Joseph Daul kijelentette, hogy

Ha Orbán folytatja azt, amit az elmúlt napokban, akkor kizárjuk a pártcsaládból, vagy ő maga lép ki, ez csak rajta múlik.

Joseph Daul szerint a Fidesz szabad emberekből áll,

így ha a távozás mellett döntenek, ők azt tiszteletben tartják. Arra is kitért, hogy Orbán Viktor nem jó irányba halad, amiért nem támogatja Manfred Weber elnökjelölését az Európai Bizottság élére, bár megjegyezte, hogy a magyar miniszterelnök már Jean-Claude Junckert sem támogatta 2014-ben.

Weber szerint az EPP politikai közgyűlése a néppárt elnöksége és a Fidesz megegyezése alapján felfüggesztette a párt tagságát, így a Fidesznek nincs joga részt venni a szervezet ülésein. Hozzátette: azért döntöttek a felfüggesztés mellett, mert úgy gondolták, hogy Magyarország rossz irányba tart a Fidesz kormányzása alatt.

Weber megismételte, hogy az EPP olyan párt, amelynek tagjait közös értékek és az Európa jövőjére vonatkozó közös elvek tartják össze.

„Akik már nem hisznek az értékeinkben, azoknak ki kell lépniük a pártcsaládból. Mindenkinek el kell döntenie, hogy saját meggyőződése alapján megy, vagy marad”

Manfred Weber szerint EPP politikai közgyűlése a néppárt elnöksége és a Fidesz megegyezése alapján felfüggesztette a párt tagságát, így a Fidesznek nincs joga részt venni a szervezet ülésein. Hozzátette: azért döntöttek a felfüggesztés mellett, mert úgy gondolták, hogy Magyarország rossz irányba tart a Fidesz kormányzása alatt.

Az EPP olyan párt, amelynek tagjait közös értékek és az Európa jövőjére vonatkozó közös elvek tartják össze.

„Akik már nem hisznek az értékeinkben, azoknak ki kell lépniük a pártcsaládból. Mindenkinek el kell döntenie, hogy saját meggyőződése alapján megy, vagy marad”

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük