Budapest 6-os számú választókörzetében 25 százalékos feldolgozottságnál Jámbor András a szavazatok 49,65 százalékát szerezte meg. Zuglóban Hadházy Ákos mindössze három százalékos feldolgozottságnál a 52,33 százalékon áll.
Budapest néhány választókerületében, valamint Pest megye 2. számú választókerületében az országos átlagnál is jóval magasabb a részvétel. Az Átlátszó választási térképéből kiderül, hogy a legtöbben 18.30-ig...
Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy négy év alatt az ellenzéki pártok megértették, össze kell fogniuk.
Szombaton 17 óra 30 perces kezdéssel tartja meg kampányzáróját az Egységben Magyarországért a fővárosi Madách téren. Esik az eső, de nem mosta el a rendezvényt. Több...
Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója kommentálta a most közzétett kutatásuk eredményét. Szerinte a Fidesz van előnyben, de kétesélyes a választás eredménye. A Publicus Intézet kutatása...
A levélszavazás szabályait az ellenzék megtámadta a magyar Alkotmánybíróság előtt. Arra hivatkozva, hogy sértik az általános és egyenlő választójog alkotmányos követelményét, amit egyébként az Emberi Jogok...
Kilencvenhárom éves korában kedden elhunyt Hildebrand István Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmoperatőr, rendező, a nemzet művésze, a magyar és egyetemes filmtörténet meghatározó alakja, aki a magyar...
Beszámolt a Szilágyi Liliána ügyében folytatott vizsgálat eredményeiről a Magyar Úszó Szövetség vizsgáló bizottsága.
Orbán Viktor, nem tehet róla, -erről pont nem!- de alacsony növésű férfiember, amit a benne lakozó daliásnak mondott egoja nem tud tolerálni. Ahhoz, hogy a köré...