Csak egyszer adja meg az isten, hogy végre kormányzó lehessen! Nem király, nem isten,ezek már megvannak! Kormányzó, mint Miklós, a Horthy! Az olyan szép, az annyira...
A miniszterelnök apjának cége csaknem 300 millió forintnyi megbízáshoz jutott a dél-balatoni vasútfelújításon – derül ki a Direkt36 által kiperelt iratokból. „Meg vagyok lepődve azon, hogy...
2016-ban még több mint 28 ezren, tavaly már csak 3 ezren kérelmeztek menekültstátuszt Magyarországon, a kormány mégis többeket fogadott be. Miközben a Human Rights Watch az...
Miért szállt be az egykori csúcsoligarcha a kormányfő leendő vejének cégébe? Aztán miért szállt ki? Korrupciós dráma a királyi udvarból, meglepő csavarral. Január közepén derült ki,...
Az MSZP után, a Liberálisok is „Stop Orbán” kampányt indítanak, hogy felhívják a figyelmet a kormány menekültekkel, Soros Györggyel és civilekkel kapcsolatos hazugságaira – közölte Fodor...
Pontosan 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatala Tiborcz István egykori érdekeltsége, az...
A Kedves Vezető pénteken megint orbitálisat hazudott rádiós locsogásában. Azt mondta, hogy Magyarország nem fogad be egy bevándorlót sem. A valóság ezzel szemben az, hogy miközben...
Rádiós locsogása közben azt persze nem kérdezték meg tőle, hogy akkor mi van a letelepedési kötvényekkel komoly ellenőrzés nélkül beáramló sok ezer migránssal, ami persze jó...
A Moszkva által támogatott hamis hírek és a különböző médiahadjáratok általi befolyásolás komoly veszélyt jelent az Európai Unió egységére – jelentették ki ez Európai Parlament (EP)...