A katonai együttműködés bővítéséről és a közös határellenőrzés hatékonyságának javításáról állapodott meg a csütörtöki brit-francia csúcsértekezleten a két kormány. Emmanuel Macron francia elnök egyértelművé tette azt...
Igencsak bicskanyitogató interjút adott a 888.hu-nak Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter. Az elmondottak – ha komolyan vesszük – azt jelzik, hogy a miniszternek lövése sincs arról, milyen...
Erkölcsi döntést hoztam – ezzel magyarázza politikai szerepvállalását Mellár Tamás közgazdászprofesszor, aki erős ellenzéki támogatással indul a választáson Pécsen. Részletek a Népszavának adott interjúból: „Az ellenzéki...
Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással szerdán Viorica Dancila EP-képviselőt, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra. Az elnök...
A vészkorszakban magyar zsidók ezreit a deportálástól megmentő svéd diplomatáról nevezett elismerést szerdán azok vehették át, akik bátor kiállásukkal, életútjukkal példát tudnak mutatni a közéletben. Raoul...
Vágó István Facebook oldalán írt arról, hogy a választás bojkottja szerinte valószínűleg csak a Fidesznek segítene. A bojkottot azonban nem elsősorban a választóknak kell megvalósítani, hanem az...
Már három éve folytat nyomozást az adóhatóság a Híd a munka világába nevű botrányprogrammal kapcsolatban, de eddig látható eredménye nem volt az eljárásnak. Lázasan folyik a...
Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert közbeszerzésekben. A cég ebben az időben Orbán Viktor vejének, Tiborcz...
A greenwichi és a loughboroughi egyetem kutatói magyar üzletemberek tucatjaival – magyar nagyvállalatok 22 felsővezetőjével, külföldi cégek 27 topmenedzserével és még 11 megfigyelővel – folytattak anonim...