A dunai katasztrófa, amely koreai turisták és két magyar hajós halálát okozta, nagyon súlyos bajokra vetett fényt. A Budapestre érkezett dél-koreai újságírók egyik ámulatból a másikba...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén – hangzik a kemény hangú üzenet, amit azzal...
A büntetőeljárás sikerét veszélyezteti, ha egy tárgyi bizonyítási eszközt „futni hagynak” – állítja Magyar György. Az ügyvéd úgy látja: a dunai tömegszerencsétlenségben részes Viking szállodahajó a...
Minapi hír, hogy az MTVA egyik csatornáján nem éppen szakszerűen figyelmeztették a jónépet, hogy mit kell tenni a kánikulában. Szerintük árnyékban alkoholt fogyasztani az üdvözítő. Lehet,...
Kiemelték és egy uszályra helyezték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál. A Hableányt kedden kora reggel kezdték el kiemelni a...
„Belátható távolságban van” a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik – jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn Budapesten, a...
Újabb szemlét tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a május 29-i hajóbalesetben érintett, menetrend szerint Magyarországon hajózó Viking Sigyn kabinos szállodahajón, Visegrádon – közölte a rendőrség hétfőn...
Halálos közúti közlekedési baleset miatt félpályás útlezárás van Taszár térségében, erre készüljön ha arra jár. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. június 10-én 4 óra...
Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója, akit a napokban tettek ki – na, nem igaziból, hiszen a projekt továbbra is az Ő közalapítványához tartozik – a...