Nagyszabású tüntetéshullámra készül az ország, január 19-én kerítésen belül, sőt külföldön is lesznek demonstrációk, útlezárások és más akciók a rabszolgatörvény ellen.
Nagykanizsán az ellenzéki pártok, valamint több szakszervezet képviselői csaknem ötven autóval sorakoztak fel péntek délután a 7-es főúton, hogy félpályás forgalomlassító demonstráción tiltakozzanak a túlóratörvény és...
Időnként megkérdezem valamelyik régi ismerősömet, hogy ő miképp látja az ország helyzetét. Az egyikük így: "Nem tudom, eljött-e a pillanat, amikor a fekete-afrikai béreken tengődő közalkalmazottak...
Magyarország területén 2019. január 17-én a rendőrök 43 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 15...
Németh Szilárd közszolga közösségi oldalán tudatta a hírt, miszerint "lengyel testvérei" méltónak találták őt arra, hogy első magyarként neki adományozzák a “Rosszat jóval győzd le” érdemérmet. Hogy...
Valami megmozdult december óta a magyar közéletben. A rabszolgatörvény elfogadása körüli botrányos jelenetek, az ellenzék "tökös" kiállása, elindított egy olyan mozgalmat, amely, ha kitart az önkormányzati...
Halálra gázolt egy nőt egy személyautó az 55-ös főúton Öttömös közelében kedd reggel - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Mi is történt valójában? Két országgyűlési lépviselő "benyomult - bement - az MTVA székházának aulájába, leültek és várták, hogy az azt vezető közszolga lefáradjon és átvegyen...
Van, akiről csak vidám nekrológot lehet írni. Amitől persze a halála még tragikusabb, még szomorúbb lesz. Méghogy a mindig kedélyes emberek is meghalhatnak? Szász Pista... Mert...