Olvasom, hogy tíz évre titkosították minden idők egyik legnagyobb magyar vasúti projektjét… A Budapest–Belgrád-vasútvonal újjáépítési beruházás az eddigi információk szerint ezermilliárd forintba kerül és 130 év...
„A sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek...
Úgy tűnik, az EU tehetetlen, sőt, bűnrészességet vállal abban, hogy a tekintélyelvű vezetők hatalmuk konszolidálására használják fel a pandémiát. A világon sok tekintélyelvű vezető használja fel...
Kunetz Zsombor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: az, hogy a kórházaknak ágykapacitásuk 60 százalékát szabaddá kell tenniük mindössze 8 nap alatt, azt eredményezi,...
„Sótonyi Péter Tamás, az Állatorvos-tudományi Egyetem rektora nyílt levélben fordult hozzám a Magyar Nemzetben, amelyben arra kér, ne kritizáljam, a kormányt a koronavírus-járvány ügyében. Ezt a...
Vasárnap reggel a magyar külügyminiszter még tőle is szokatlanul kioktató hangnemben osztotta ki Európa uniós kollégáit. Kálmán László, mintha érezte volna mire készül a jeles diplomata(?),...
Hoppál Péter ex államtitkár, Pécs országgyűlési képviselője felszállt a demagógia-vonatra és nyílt levélben fordult városa polgármesteréhez. Azt kéri a politikus, hogy Pécsett és Komlón közlekedhessenek ingyenesen...
A légi közlekedés felfüggesztése előtti utolsó órákban, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter segítségével jutott ki Dubajból Lothar Matthäus. A magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya erről a...
A Fidesz új javaslata nagyon tág teret ad a szólásszabadság indokolatlan korlátozására és az ellenzéki szereplők több éves börtönbüntetésére: „Aki különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt...