Hadházy Ákos: Válasz prof. dr. Sótonyi Péter Rektor Úrnak

“Sótonyi Péter Tamás, az Állatorvos-tudományi Egyetem rektora nyílt levélben fordult hozzám a Magyar Nemzetben, amelyben arra kér, ne kritizáljam, a kormányt a koronavírus-járvány ügyében. Ezt a választ a lapnak is eljuttattam.

Kedves Tanár Úr!

Legelőször hadd köszönjem meg azokat az éveket, amikor tanáromként és témavezetőmként is egyengetted utamat! Azt is köszönöm, hogy amikor – mint írod – valakik azt kérték, határolódj el tőlem, nem tetted! Tisztában vagyok azzal, hogy a mai világban egy egyetem rektorától a kormány komoly lojalitást vár el, és ha valóban voltak ilyen kérések, az eddigieknél is jobban tisztellek, hogy amíg lehetett, ellenálltál ezeknek.

Azt sajnálom,

hogy most egy olyan propagandalapban kellett ezt – akár kérésre, akár önszántadból – megtenned, amelyik évek óta naponta gyaláz engem és ellenzéki képviselőtársaimat – többek között azzal a képtelenséggel, hogy migránsok millióival akarjuk elárasztani az országot, amiért egy öreg amerikai milliárdostól kapunk pénzt. Ez a lap nem szokta közölni a válaszaimat, de hátha most kivételt tesznek. Mindenesetre ezt a levelet közösségi oldalamon is közzéteszem és magánúton is eljuttatom hozzád. Megtisztelőnek és hasznosnak tartanám, ha a lentebb megfogalmazott kérdéseimre választ kaphatnék tőled.

fotó: H.Á. facebook oldala

Őszintén köszönöm, hogy feltételezed, azt tettem és teszem, amit a hazám és honfitársaink érdekében helyesnek gondolok!

Azt tettem és azt teszem, ami egy demokráciában az ellenzék dolga: a hatalom ellenőrzése és javaslatok tétele. Ez egyébként az ellenzék dolga egy diktatúrában is. És egy jól működő országban ez a dolga egy súlyos járvány helyzetben is. Ezért még akkor is vállalnám minden cselekedetemért és véleményemért a felelősséget, ha kételkednék abban, hogy azokat mindig tényekkel támasztottam alá.

Büszke vagyok arra, hogy Tuboly professzor úrnál államvizsgázhattam járványtanból, Rusvai professzor úrnál vizsgázhattam virológiából, büszke vagyok az egyetemünkön kapott tudásra. És büszke vagyok arra, hogy az egyetemről a bizonyítékokon alapuló orvoslás elvével felvértezve indultunk pályánkra.

Éppen ezért állok értetlenül,

amikor leveledben, arra utalsz, mintha cselekedeteimet vélt, vagy valós sérelmek motiválnák. Ez nem több puszta feltételezésnél, és csak annyit tudok rá válaszolni, hogy nem gondolom, hogy így lenne. A másik üzeneted viszont érdekesebb és akár hasznos is lenne – akár nyilvánosan is, ha a Magyar Nemzet megengedné megvitatni. Azt sugallod, bár nagy örömömre nem konkrétan fogalmazol, mintha én a járvány ürügyén rémhíreket terjesztenék, pánikot, félelmet gerjesztenék. Ha valóban így lenne, kérlek írd meg, hogy melyik állításomról gondolod ezt?

Én az elmúlt időszakban ezt a néhány állítást és javaslatot tettem:

Túl kevés tesztet végzünk. A legújabb, miniszter úr által aláírt eljárásrend már csak a legsúlyosabb, kórházi ellátást igénylő esetekben rendeli el a PCR vizsgálatot. Ugyanakkor, mint arra több, a hatóságnál, járványvédelmi területen is dolgozó, nagy szakmai reputációnak örvendő kollégánk felhívta a figyelmet és ahogyan én is tanultam alma materünkben, vakcina vagy gyógyszer hiányában a járványok megelőzésének egyetlen alapelve van: a fertőzött izolálása az egészséges szervezettől. Ez pedig biztonsággal csak teszteléssel érhető el, ha tudjuk, hogy a koronavírus hosszú lappangási idejű is lehet és a látencia, vagy akár tünetmentes lefolyás alatt is fertőzhet.

A kormány – ellentétben az összes többi EU országgal – nem hajlandó részletes területi és időbeni adatokat adni a fertőzöttek/betegek/halottak számáról. Ezt az információt a kormány utasítására hivatkozva a kórházak is megtagadták tőlem, ezzel megszegve az Országgyűlésről szóló törvényt. Erre a titkolózásra egyszerűen nem találok más magyarázatot, hogy az adatok esetleges manipulációja esetén ne lehessen azt „lebuktatni”. Jelen pillanatban ugyanis a járványügy minden szereplője csak a saját területének adatait látja, az összesített adatok csak a kormány kezében vannak. Ha Te tudsz erre más magyarázatot, a legőszintébben mondom, hogy köszönettel veszem. A „pánik elkerülése” természetesen nem lehet magyarázat, hiszen egyrészt a kormány is elismeri, hogy már mindenütt jelen van a vírus, másrészt egyetlen EU országban sem tudunk káros pánikról, pedig ezek a nálunk titkolt adatok gyakorlatilag mindenütt nyilvánosak. Inkább pozitív hatást várnék az adatok eltitkolásának feloldásától: meggyőződésem, hogy az általad is kívánatosnak ítélt közbizalmat erősítené és a lakosságtól elvárt fegyelmet növelné ez.

– Szakirodalmi adatokra hivatkozva régóta javasoltam a maszkok széleskörű viselését, és immár a miniszterelnök úr is elismerte, hogy indokolt lenne a kötelezővé tétele. Az ilyen javaslatok véleményem szerint nem vesznek el senkitől sem túl sok energiát.

– Amennyiben azért nem tesztelünk, mert nem áll rendelkezésünkre a PCR vizsgálatokhoz elegendő enzim/oldószer és azért nem tesszük kötelezővé a maszkokat, mert nincsen elegendő, akkor viszont határozott és időben meghozott, társadalmi távolságtartást szolgáló intézkedésekre lenne szükség.

Fentieken kívül valóban tettem néhány politikainak is betudható állásfoglalást is,

amikor arra utaltam, hogy a miniszterelnöki kórházlátogatások képei szerint a miniszterelnök jóval komolyabb védőfelszerelést kap, mint az orvos kollégák. Azonban, mint jeleztem, az ellenzéknek feladata a kontroll. Az összefogás véleményem szerint is nagyon fontos, de a bizalom alapja a kölcsönösség és az összefogás szóban jóval több rejlik annál, minthogy egy oldal dirigál, a többiek pedig szótlanul és némán engedelmeskednek. Arra más szavakat használnék. Oktalan lenne azt feltételeznünk, hogy egy vészhelyzet esetén az ellenzéknek egyetlen jó javaslata sem lehet és semmiben ne lenne igaza. Ez egyébként vészhelyzeten kívül is elég valószínűtlen lenne.

Azt is javaslod, hogy majd a járvány után bíráljuk a kormány esetleges hibás intézkedéseit,

de erre csak azt tudom mondani, hogy jelenleg nem sertéspestissel vagy madárinfluenzával, hanem egy humán betegséggel állunk szemben. A hibás döntések most sajnos emberéletekbe kerülhetnek, nincs időnk kivárni a járvány végét!

Kedves Tanár Úr, szívesen küzdök veled együtt az álhírek ellen.

Megítélésem szerint most a legfontosabb feladatunk az egyre inkább terjedő, a járvány súlyát bagatellizáló vélemények elleni küzdelem. Ez a feladatunk állatorvosként, közéleti személyiségként és a hazánkért aggódó állampolgárként is.

Megtisztelő válaszodban reménykedve, őszinte tisztelettel és barátsággal üdvözöl:
dr. Hadházy Ákos”

Forrás

Egy hozzászólás itt: “Hadházy Ákos: Válasz prof. dr. Sótonyi Péter Rektor Úrnak

  • Avatar
    2020.04.13 - 18:41
    Közvetlen hivatkozás

    Kitetszik a levélből, hogy Hadházy képviselő Úr nem egy Kósa féle diák lehetett egykor.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük