A magyar költészet napját – hisz ezt mindenki tudja -, József Attila születésnapján tartjuk.
A költő 115 éve Ferencvárosban látta meg a napvilágot és 1964 óta ezen a napon ünnepeljük József Attilát, a verseket, a magyar költészetet.
Idén a koronavírus-járvány miatt természetesen kicsit máshogy,
elmaradtak a szokásos szobor-koszorúzásos, szavalós ünnepségek. Most lehetőség van rá, hogy aki szereti a verseket felüssön egy-egy kötetet, ahogyan talán más hétköznapokon is szokta, hiszen nem kell ahhoz ünnep, hogy verseket olvassunk.
Talán csak hangulat kell hozzá; a költők lényegében helyettünk mondanak ki, jelenítenek meg érzéseket, hangulatot, szerelmet, örömöt és fájdalmat egyaránt. Így aztán mindig, minden időben érdemes kedvenc költőnkhöz vagy kedvenc verseinkhez fordulni, míg máskor nagyszerű élmény felfedezni néhány új strófát, egy-egy rendhagyó rímet és versformát.
Nem kötelező ma József Attilát olvasni,
persze, aki szereti, annak élmény JA bármelyik verse ma és holnap is. Nem lábjegyzet, ám tény, hogy öt évvel korábban szintén ezen a napon, azaz 120 éve született Márai Sándor is. Őt manapság egyesek kötelező jelleggel idézgetik, még akkor is ha nem ismerik életművét, ám villámgyorsan találnak tőle néhány sort az interneten…
ÁPRILIS 11
A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.
Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az utban.
Bömbölt, örült, s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.
Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.
Az uccán vídám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.
Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.
S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.
Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.
A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.
A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.
1925. ápr. 22.
