Napok óta bennem van, hogy esetleg írhatnék valamit, hiszen jövő vasárnap EP választás. Tulajdonképpen nem sok múlik rajta, max., hogy a Fidesznek 12, 13 vagy 14...
A nemrégen még a középfokú nyelvvizsga megszerzésén fáradozó, és azt több sikertelen kísérlet után végre megszerző egykori DJ, Csiszár Jenő nagykövet lett, hogy hol, az még...
„Ha Orbán továbbra is kijátszani igyekszik majd a három nagyhatalmat egymás ellen, leginkább Amerikától kell tartania, hisz az mindenképp a szövetségesi rendszeren belül kívánja tartani Magyarországot,...
Cornstein nagykövet szerint találkozójuk végén azzal búcsúzott Orbántól Trump, hogy ők ikrek. Ezt nyilván Politikai gondolkodásukra, magatartásukra értette. Igaza volt Függetlenül attól, hogy született-e a találkozón...
Egyik szélsőjobbos rendezvény követi a másikat – a Terror Házában meg máshol. Például amerikai zsidó történész(?) jelenti ki, hogy személyes sérelemként éli meg, ha „Soros bírálatát”...
Tudták, hogy a regnáló magyar miniszterelnök nem először jár hétfőn a Fehér Házban? Bizony még fiatal és demokrata korában – 1998-ban – érte az első megtiszteltetés...
Csak félrebeszélés lenne Trócsányi László szerint a dolog, és úgysem értenek egyet a migráció ügyében, ezért nem áll ki vitázni Tóth Bertalannal. Szijjártó Péter korábban arról...
Földhözragadt materiális létem eleddig nem kényszerített rá, hogy a spirituális kapcsolatok világában próbáljak eligazodni. Ám miután Orbán Viktor coming outolt, és közölte , hogy „Trump elnökkel...
Jól fel kell tankolni május közepén a magyar Air Force One-t, az Átlátszó forrásai szerint Orbán Viktor álma beteljesülni látszik, rezidenciáján fogadja Donald Trump amerikai elnök....