Ugyan miért kellene? A közmunkás csak átnevezett segélyes, nincs státusza, nincs joga, nincs jövője, nincs élete. Nagy tudású kormánypárti megmondóemberek már kihozták a közmunka világából, és...
Merev elutasításba ütközött a román politikusok részéről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökének hétfői...
Egyre népszerűtlenebb hiányszakmák, eredménytelen Hídprogram, lemorzsolódás, elöregedő pedagógusok – ilyen a szakképzés a kormánynak készült, nem nyilvános jelentés szerint. A Népszava birtokába került dokumentum tavaly júniusban...
Az LMP szerint cenzúra, hogy előzetes engedélyhez kötik a pedagógusok, iskolaigazgatók önálló nyilatkozattételét. Az ellenzéki párt ezért az ombudsmanhoz fordul a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményének erről szóló...
Balog ember(telen)miniszter szerint a magyar egészségügy világszínvonalú, kisebb hibák ugyan vannak, de összességében elégedettek lehetünk az egészségügyi kormányzat teljesítményével, a betegek és minden betegség kezelésével. Nem...
Mert Orbán Viktor tud csak egyedül megvédeni tőlük bennünket – hallatszik ki a Fidesz szavazóknak a fejéből. „- Mert azok ide jönnek árkon bokron keresztül, meg...
Utasítást kaptak a hivataltól: ha megkeresik őket, először is hírzárlatot kell elrendelniük. Vagyis elvették a szakképző iskolák jogát ahhoz, hogy önállóan nyilatkozzanak a sajtónak. Az ügy előzménye...
Nem kaptam sárga csekket Orbántól! Legalább próbálnának meggyőzni azzal a szép levéllel! Azt írják, ha nem adományozunk, Magyarország megszűnik magyar lenni. És amilyen szinten állunk az...
Most jutott eszembe Semjén gyöngytyúkvadász állatokhoz való viszonyulásának bemutatásával, hogy nemzeti fajtának is mondott kutyám vizslaként csak megugatta az illiberális kormánypárt utóbbi időkben tett intézkedéseit. Harapni...