Egy hónapja még senki nem tudta, hogy ki Marosi Beatrix, mára azonban a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elküldött pedagógusok kapcsán és Hadházy Ákos plágiumvádja okán ez...
A Blikk helyszíni tudósítói szerint kb. 150-en jelentek meg hétfő reggel a Közép-Budai Tankerületi Központ előtt, hogy tiltakozzanak a pedagógusok retorziókkal fenyegetése, illetve elbocsátása ellen.
Amióta felállt a Jobbik új elnöksége, nagyjából azóta indult el a pártban az a folyamat, amit pestiesen szólva a DK folyamatos „zrikálásának” is nevezhetnénk. Persze Gyurcsányék...
Több mint száz diák és szimpatizáns indult el reggel nyolc előtt a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumtól a tankerületi központhoz, hogy a gimnázium tanárai átvegyék a nekik...
A Blikk legfrissebb információi szerint, akik a Karinthy Frigyes Gimnázium 24 a tegnapi megmozdulásban részt vett tanára kapott levelet a tankerülettől.
Az egyik tanár azt mondta a Telexnek, hogy tudomása szerint ez az első alkalom, hogy az iskola tanárai nyilvánosan kiállnak a sztrájkoló pedagógusok mellett.
A diákok élőláncot alkottak reggel Budapest főbb pontjain, nap közben és este pedig számos helyen lesz valamilyen megmozdulás a tanárok és az oktatási rendszer érdekében szerte...
A gödi Huzella Tivadar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola sztrájkolói (az iskola tanárainak kétharmada) egyetértenek a polgári engedetlenséget folytató tanárok céljaival.
Az LMP gyors és érdemi lépéseket követel a kormánytól mind a pedagógusbérek, mint a tanárok jogfosztottsága terén a pedagógusok világnapján.