Banánköztársaság
Segített az Isten – Mi a közös ’56 emlékezetében és az Azariah jelenségben
Azariah. Viszonylag gyakori név a Bibliában. Héber eredetű. Előfordulása védangyaloktól kezdve főpapokig terjed, a zenében pedig a teljességre és a hálaadásra utaló szóként használatos. Magyarországon jelenleg egy fiatal zeneszerző-énekes-youtuber neveként ismerjük, aki a jelek szerint egymás után háromszor fogja megtölteni jövőre a Puskás Arénát, alias Népstadiont.
Itt és most tehát egy igazi hungaricum születik
Bár ifjabb koromban ezer szállal kötődtem a zenei rendezvényekhez, illetve magához a zenéhez, sohasem kezdetem el értékelni a különböző műveket, bár a hatásaikat annál inkább. A zene nagyrészt szubjektum, még nagyobb részt közmegegyezés kérdése, de ahogy az áruházi kereskedelemből elterjedt, a vevőnek mindig igaza van, bár egész pontosan az eredeti gondolat úgy hangzott, hogy ízlés dolgában a vevőnek mindig igaza van. Szóval, nem kell mindig mindent objektíve meg- és elmagyarázni (nem is lehet), elégedjünk meg annyival, hogy az ember dönt, alkalmasint az emberek döntenek, hogy mi tetszik nekik, vagy sem?
Személy szerint a Rolling Stones a kedvenc zenekarom
Az a banda, amely már többször begyűjtötte a világ legjobb rock (blues) zenekarának rangos címét, de talán sokkal több esetben nyerték el a világ legrosszabb zenekarának kijáró titulust, s nem egyszer a legpocsékabban előadott dalok is zömmel hozzájuk kötődnek. És persze botrányok, de nem utolsó sorban elképesztő kasszasikerek. Ne feledkezzünk meg az időről sem, arról a bő 60 évről, amióta a színen vannak, óriási sikerekkel és bukásokkal fűszerezve! Még annyit, hogy a napokban rukkoltak elő a legújabb albumukkal, amely magabiztosan tornássza fel magát mindenféle chart-on.
Vagy igen, vagy nem
Nagyon szívesen hallgatom, nézem Mick Jagger és mindenkori kísérőzenekarának produkcióit, ám megvallom őszintén, néha eszembe jut, hogy ha nem létezne a világon semmi, ami Rolling Stones, és most előállnának a zenéjük bármely darabjábval, vajon átjutnának-e egy átlagos tehetségkutató verseny első rostáin? Vagy igen, vagy nem, mindenesetre abban biztos vagyok, hogy az adott ítészek véleményétől függetlenül az a hangulat, ami árad belőlük, sokakat magával ragadna. Ezt divatosan vibe-nak, illetve flow-nak nevezzük. Ez valamiféle leírhatatlan kapcsolat az előadó és a közönség között.
Nos, Baukó Attila, akit művésznevén Azariah-ként emlegetünk, pont elkapta ezt a bizonyos fonalat, ami a mai ifjabb generációkat összeköti a valósággal, pontosabban a képzeletükkel, felfogásukkal, mintegy művész megerősítést adva, hogy igen, az a valóság, amit átélünk.
Azahriah bőséggel kever zenei stílusokat és bizony nyelveket is a számaiban, s ez eleve egy ajtó-féle a Magyarországon túlmutató sikerekre. Hogy lesz-e ebből valami, az már nyilván nem csak az előadótól, hanem a kapitalizmus logikája okán a producerektől és hasonlóktól függ, de bízzunk benne, hogy ebben a törekvésében is segíteni fog az Isten.
De hogy jön ide ’56?
Azariahról mindezeket leírhattam volna egy-két héttel ezelőtt, vagy egy-két héttel később is. Azért teszem ezt most, mert ez a hétvége összekapcsolódik egyik nemzeti ünnepünkkel, az ’56-os forradalom és szabadságharc emléknapjával. Igen, túl sok az élő szemtanú ahhoz, hogy ’56 októberének “teljessége” letisztuljon, ezért igen sok minden keveredik az akkori események felidézésekor. Mondjuk így: a helyzet összetett, mint akár az Azahriah-jelenség. Annyi a közös bennük, hogy igen sok ember roppant eltérő életérzései fonódtak, illetve fonódnak össze egy, közös akaratban.
Szerintem azt mindenki látja, érzi, hogy valami nagyon elcsúszott Magyarországon. A rossz irányba. Vannak nyilvánvaló mutatók, amelyek riasztóak, például a gazdasági teljesítmény, az infláció és a szociális szolgáltatások sokasága, úgymint egészségügy, oktatás, egyebek. Ehhez társul megannyi frusztráció, szembehelyezkedések, sikertelenségek. Sajnos nem élünk jól, sőt, inkább egyre rosszabbul.
A változtatás legalább annyira nehéz, mint elviselni a jelent. Mégis, a változásokban ott van a remény, vagy annak ígérete, s ezért érdemes megmozdulni. Most egyelőre annyi a mozgásunk, hogy elmegyünk három Azahriah-koncertre, s élvezzük a flow-t, ami egy szép napon akár ennél is összetettebb társadalmi mozgásokat gerjeszt.
Én ezért lelkesedem az ifjú művészért.
