Bulvár
Semmi gond, marad a tavasz
Hétvégéig szinte egészen biztosan marad a tavasz. Az azt kövrtő napokban kicsit ugyan megbicsaklik az időjárás, de ami jön az semmiképen nem nevezhető a tél visszatértének.
Derűre, derű
Szerda délután folytatódik az általában derült, szikrázóan napos, száraz időjárás gyenge légmozgással. A hőmérséklet kora délutánra kevéssel 10 fok fölé emelkedik. Késő délután, este nyugaton kissé megnövekedhet a felhőzet. Említést érdemlő eső nem valószínű. Éjszaka nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, reggelig csak a keleti országrész marad felhőzetmentesen, így ott várható a hidegebb hajnal. Említést érdemlő csapadék nem valószínű, a nyugati határvidéken lehet elvétve szemerkélés.
Csütörtökön, a hajnali időszakban a derültebb keleti tájakon foltokban előfordulhat gyenge fagy, míg a vastagabb felhőzet alatt méréskeltebben hűl le a levegő. Napközben a Tiszántúl térsége felett még gyengén felhős, változóan napos, az ország nagyobb, Tiszától nyugatra eső területén viszont zömében erősen felhős vagy borult idő lesz jellemzőbb. A felhőzetből elvétve előfordul szemerkélés, gyenge eső, de tartós, jelentős mennyiségű csapadék érkezése nem valószínű. Gyenge marad a légmozgás. A maximum hőmérséklet 4-5 fokkal várható magasabbra a február közepén megszokottól.
Ilyen lesz a hétvége
Pénteken eleinte változóan felhős égbolt ígérkezik, majd napközben, északnyugat felől várhatóan csökken a felhőzet. Délután már országszerte ismét naposabbra fordulhat. Gyenge, mérsékelt marad a DDK-i légmozgás.
Szombaton – már növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – változékonyabbra fordulhat. Előreláthatólag délelőtt még mérsékelt felhősödések melletti napsütés lesz jellemzőbb, majd délután, nyugat felől erősebb felhősödés és szórványos esők terjeszkedhetnek. Estére hidegfront érkezése körvonalazódik feltámadó ÉNY-i széllel.
Vasárnapra élénk, erős ÉNY-i szél, változóan felhős-napos égkép valószínű szórványos, futó záporokkal.
Jövőhét
Hétfőre előreláthatólag legyengül a légmozgás. Általában felhős, keleten szakadozottabban felhős időben elvétve fordulhat elő, jelentéktelen mennyiségű eső. Csökken a hőmérséklet.
Keddre is változó felhőzet, időszakos kevés napsütés mellett elvétve előforduló gyenge csapadék ígérkezik. Pár fokot tovább csökkenhet a hőmérséklet, de azért marad a tavasz.
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek