Connect with us

Kerítésen túl

Semmisek a svájci frank alapú hitelek!

hitel-bank-tamogatas
Megosztás

Fellélegezhetnek az adósságspirálba került hitelesek, mert semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság. Az alapján ítéltek így, hogy  a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról – írta a Vecernji List című horvát napilap csütörtökön.

Kollektív vádemelés

A testület elutasította a bankok fellebbezését, és helybenhagyta a frankhitelesek érdekvédelmi szervezete kollektív vádemelését a nyolc legnagyobb Horvátországban működő bank ellen. Azzal vádolták őket, hogy tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, amelynek következtében a hitelfelvevők törlesztőrészlete a duplájára nőtt a kiindulásinak.

2013-ban Zágrábban a kereskedelmi bíróság jogszerűtlennek ítélte mind a svájci frank alapú hitelek konstrukcióját, mind a bankok egyoldalú kamatemelését hét banknál, a nyolc érintett közül, amelyek ellen az eljárás folyt. Később a legfelsőbb kereskedelmi bíróság ezt a döntést felülbírálta és csak a változó kamat egyoldalú megemelését ítélte jogszerűtlennek és tisztességtelennek. A döntés felülvizsgálatát kérték a bankok és a hitelesek is.

Goran Aleksic és Ivan Lovrinovic parlamenti képviselő, a frankhitelesek egyesületének aktivistái, valamint Nicole Kwiatkowski ügyvéd szerdai sajtótájékoztatóján (a hivatalos közzététel előtt) elmondta:

120 ezer adós kaphatja vissza ezzel a döntéssel a hitelei után túlfizetett kamatok és a devizaárfolyam közötti különbséget. A bankoknak több mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forint) kell megtéríteniük ügyfeleiknek, de minden hitelesnek egyéni pert kell indítania a pénzintézetek ellen. Ebben továbbra is segítségükre lesz az egyesület.

A frankhitelesek érdekvédelmi szervezete a fogyasztók egyesületével közösen még 2011-ben emelt kollektív vádat a Zagrebacka Banka, a Privredna Banka, Erste Group Bank AG, a Raiffeisen Bank International AG, az Addiko Banka, az OTP Horvátország, a Splitska Banka (jelenleg az OTP tulajdona) és Szberbank ellen. Az említett intézetek habár jelezték, egyelőre nem reagáltak az ítéletre.

Dévényi István megjegyzése

„Képzeljünk el 3.600.000 forintot.

Megvan?

Ennyit kap vissza ugyanis átlagosan minden horvát svájci frank hiteles, miután az ottani legfelsőbb kereskedelmi bíróság semmissé nyilvánította a svájci frank alapú jelzáloghitelt arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.

Szerencsére minket megmentett az Orbán-kormány, ami esetünkben így néz ki: 15 millió forint CHF-alapú hitelből a befizetés 10 millió forint, így a forintosítás utáni tartozásunk 20 millió forint.

Úgyhogy hajrá Horvátország!”

(forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük