Kiemelt hírek
Sergio Pérez győzött a Szahíri Nagydíjon
Sergio Pérez, a Racing Point mexikói versenyzője nyerte vasárnap Bahreinben a Forma-1-es Szahíri Nagydíjat, amelyen a világbajnok Mercedes istálló egyik versenyautója sem végzett az első három között.
A rajtnál Russellnek sikerült meglepnie Bottast, aki nem rugaszkodott el túlságosan jól a startnál és így az első kanyarban át kellett adnia a vezetést csapattársának. A második kanyarhoz érve Charles Leclerc (Ferrari) túlságosan bátor előzési manőverrel próbálkozott Max Verstappennel (Red Bull) szemben, melynek következtében versenyautójával eltalálta a Bottast támadó Pérez autójának bal hátsó kerekét.
Leclerc és Verstappen a gumifalnak ütközött és fel kellett adnia a futamot
Pérez visszaesett a mezőny végére, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót.
A Safety Car a hatodik kör végén engedte útjára a mezőnyt, a dobogós helyeken sorrendben Russel, Bottas és Carlos Sainz (McLaren) száguldott.
A 29. körben Sainz kiment a boxba új gumikért, Russell viszont egészen a 45., Bottas pedig a 49. körig várt a cserével. Ezek után Russell az élen maradt, őt Bottas követte másodikként, Pérez pedig ekkorra már feljött harmadiknak.
A különbség a két Mercedes között 8.5 másodperc körül volt az első kerékcserék után
A 62. körben egy leszakadt és pályán maradt első szárny miatt a pályára hajtott a biztonsági autó. A Mercedes ekkor kettős kerékcsere mellett döntött, de úgy tűnt, a két versenyautó gumijait összekeverték, Bottas cseréje a megszokottnál jóval hosszabb ideig tartott, Russellnek pedig még egyszer vissza kellett hajtania a boxba.
A Safety Car a 68. körben engedte tovább versenyezni a mezőnyt, ekkor az élen már Pérez száguldott
Őt másodikként Ocon, harmadikként pedig Stroll követte, Bottas negyedik, Russell ötödik volt. Az újraindítás után egy körrel Russell kihasználta Bottas hibáját és megelőzte a finnt. A 72. körben Russell feljött harmadiknak és üldözőbe vette Ocont, akit hamar utolért és megelőzött.
A hajrában a Hamilton helyére beugró brit a győzelemért szállhatott volna harcba az élen álló Pérezzel, de bal hátsó defektet kapott, így újra kereket kellett cserélnie és majdnem a mezőny végére esett vissza.
Pérez 190 F1-es futam után először győzött, ez pályafutása 10. dobogós helyezése, Ocon pedig a második hellyel karrierje eddigi legjobb Forma-1-es eredményét érte el.
Szahíri Nagydíj
Szahír (87 kör, 307,995 km, a pontszerzők):
1. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:31:15.114 óra
2. Esteban Ocon (francia, Renault) 10.518 másodperc hátrány
3. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 11.869 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 12.580 mp h.
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 13.330 mp h.
6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 13.842 mp h.
7. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 14.534 mp h.
8. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 15.389 mp h.
9. George Russell (brit, Mercedes) 18.556 mp h.
10. Lando Norris (brit, McLaren) 19.541 mp h.
Leggyorsabb kör: Russell, 55.404 másodperc (80. kör)
A vb-pontversenyek állása 16 futam után (még 1 van hátra)
Versenyzők:
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 332 pont – már világbajnok
2. Bottas 205
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 189
4. Pérez 125
5. Ricciardo 112
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 98
7. Sainz 97
A világbajnoki idény jövő hétvégén, Abu-Dzabiban zárul.
(MTI)
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem