Kerítésen innen
Simicska és az ő „jobb belátása” – Orbán állandó jelzőjére boruljon a múlt homálya
Sokan várták a 2018-as választást megelőzően, hogy Simicska Lajos előáll pár olyan bizonyítékkal, ami átüti a hívőknél is a plafont, de nem tette. Most meg tessék, kiderült, hogy újra (?) csöpögni kezdett hozzá a milliárdokat hozó pénzcsap.
A leányzó fekvése…
A zoom.hu írta meg, hogy többmilliárdos szerződést kapott Simicska és Kuna Tibor cége a Szerencsejáték Zrt.-től. A portál szerint a szerződéseket még az áprilisi választások előtt közzé kellett volna tenni, ám ezt – valószínűleg szándékosan – elmulasztották megtenni.
A Simicska-cég esetében az összeg két tételből tevődik össze. A Hung-Isternél
„a sorsolási műsorok gyártásáról”
szól a nagyobb tétel, ami csaknem pontosan 1,9 milliárd forint, míg közel 410 millió forintos megállapodás
„a sorsolási műsorokhoz kapcsolódó üzemeltetési költséget”
fedezi.
Kuna Tibor vállalkozásának az említett összegért
„integrált marketing és kommunikációs feladatokat”
kell elvégeznie az idei év során. Az adatokból kiderül, hogy az év elejei időszakban ezen három szerződés volt messze a legnagyobb összegű.
A csavar
Az ügy pikantériája, hogy a fenti szerződések nem mostanság kötődtek, de érvénybe csak 2018 január elején léptek. De nem ez az egyetlen furcsaság, az történt ugyanis, hogy a Szerencsejáték Zrt. mindezt csak április 23-án tette nyilvánossá, holott törvényi kötelezettsége erre 60 napot biztosít. A „gazdasági társaságok takarékosabb működéséről” szóló törvény hatálya alól az állami cégnek sincs felmentése.
Következtetés
A fentiekből az következik, hogy mivel a kormány nem dobálódzik milliárdokkal, – hiszen neki magának is alig van – ha erre nincs meg a jó oka, hogy ez esetben megvolt. Érdemes volt bevállalniuk a „törvény sajátos értelmezését” és a választás előtt jóval megkötött és érvényes szerződésről úgy a megbízó, mint a megbízott mélyen hallgatott.
Minden esetre örvendetes, hogy a Simicska családnak továbbra sem lesz kenyér-gondja, minden mehet a megszokott ütemben és stílusban tovább. Ami pedig az azóta Orbán előneveként használt simicskai jelzőt fedje a feledés homálya.
(forrás: zoom.hu)
Szerző
Friss
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?