Connect with us

Sport

Skócia is nyert az Üllői úton

Megosztás

Második felkészülési mérkőzését is elveszítette Georges Leekens labdarúgó-válogatottja: a magyar együttes kedd este 1-0-ra kapott ki Skócia csapatától a Groupama Arénában.

Hasonló előjelekkel készült a két csapat a mérkőzésre, hiszen mindkét oldalon hazai vereséggel mutatkozott be a szövetségi kapitány: pénteken Georges Leekens csapata 3-2-re a kazahoktól, az Alex McLeish vezette skót együttes pedig a vb-résztvevő Costa Ricától 1-0-ra kapott ki.

A találkozó előtt békés és barátságos hangulat uralkodott a stadion körül, a leginkább skótkockás szoknyát viselő vendég drukkerek nagy örömmel „pacsiztak” az ő szektoruk közelében gyülekező, főként általános iskolásokból álló magyar szurkolókkal, de volt, aki a készenléti rendőrség tagjával akart közös képet kissé illuminált állapotban.

A magyar fanatikusok egy Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától származó idézettel üzentek a játékosoknak:

“A játékosok még véletlenül se higgyék azt, hogy ők tisztelik meg a közönséget, hanem éppen fordítva. A játékos érezze magát megtisztelve, hogy egy nemzet színeit képviselheti a nagyvilágban.”

Az újságíróknak kiosztott felállás szerint Georges Leekens a 3-4-3-as taktikát választotta, azonban rögtön a kezdés után kirajzolódott, hogy ez sokkal inkább egy 5-3-2-es formáció, amelynek lényege a biztonságos védekezés.

Ami a hátsó alakzatot illeti, a belga szakembernek sikerült stabilizálni a helyzetet, mivel a skótoknak egyetlen kidolgozott lehetőségük sem volt. Ugyanakkor ez a támadások rovására ment, ugyanis nem ért el megfelelő számú segítség az elöl nagyot küzdő Szalai Ádám mellé. A vendégek a szünet előtt így is megszerezhették volna a vezetést, de Kleinheisler László hibáját a büntetőt hárító Gulácsi Péter kijavította. Közvetlenül a szünet előtt Guzmics Richárd járt még közel a gólszerzéshez, de fejesét egy gólvonalon helyezkedő skót mentette.

A második félidőre a skótok jöttek ki támadóbb szellemben, s gyorsan meg is szerezték a vezetést. A magyarok Varga Roland révén két jó lövéssel tudtak csupán válaszolni. Ezt követően, jó darabig csak vergődött a magyar csapat, Szalai Ádám azonban így is egyenlíthetett volna, de nem tudta gólra váltani a skót csapatkapitány ordító hibáját.

A hajrában ment ugyan előre a magyar válogatott, de teljesen ötlettelen beívelésekkel próbálkozott, így az egyenlítésre nem volt esélye.

Magyarország-Skócia 0-1 (0-0)
Groupama Aréna, 9000 néző, v.: Harald Lechner (osztrák)
Gól: Phillips (48.)
Magyarország: Gulácsi Péter – Fiola Attila, Otigba Kenneth, Guzmics Richárd  – Lovrencsics Gergő, Pintér Ádám (Elek Ákos, 46.), Kleinheisler László (Pátkai Máté, 67.), Hangya Szilveszter (Szabó János, 46.) – Varga Roland (Nikolics Nemanja, 83.), Szalai Ádám (Böde Dániel, 77.), Dzsudzsák Balázs (Németh Krisztián, 58.)
Skócia: Alan McGregor – Jack Hendry, Charlie Mulgrew, Scott McKenna – Ryan Fraser (Callum Paterson, 82.), John McGinn, Callum McGregor (Jason Cummings, 93.), Andrew Robertson (Barry Douglas, 67.) – Stuart Armstrong (Kenny McLean, 70.), Matt Phillips (Oliver McBurnie, 84.), James Forrest (Ryan Christie, 77.)

A magyar válogatott legközelebb június 6-án a fehérorosz csapattal játszik felkészülési mérkőzést.

Dzsudzsák Balázs (j) és a skót Jack Henry a Magyarország – Skócia barátságos labdarúgó-mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nikolics: harcoltunk, de a foci nem csak erről szól

Nikolics Nemanja, a magyar labdarúgó-válogatott csatára szerint „benne volt a döntetlen” a Skócia elleni felkészülési mérkőzésben.

„Bármit mondanék, az kifogás lenne és alibi, amit nem akarok keresni. Négy nap alatt kétszer vesztettünk. Ezt nehéz feldogozni, bár a mai meccsen egy döntetlen benne volt a játékban” – hangsúlyozta Nikolics Nemanja a Groupama Arénában.

„Ma harcoltunk, küzdöttünk, de a foci nemcsak erről szól, nem elég csak futni. Gólokat kell szerezni, és szép játékot mutatni” – fejtette ki a Chicago Fire csatára, aki csereként lépett pályára a hajrában. – „Ezt a sportot gólokra játsszák, ha csak futni és harcolni akarunk, akkor rossz sportágat választottunk.”

A második félidőre beállt védő, Szabó János arról beszélt, hogy megviseli a játékosokat a vereség. „A mai meccsből azt szűrném le, hogy igyekeztünk, mentünk, csináltuk, de nem jött össze az egyenlítés” – mondta.

„A mai találkozó jobban nézett ki, mint a pénteki, de legyünk őszinték, nem volt nehéz” – szögezte le Elek Ákos. Hozzátette, a csapat kompaktabb volt, a védekezés helyenként jól működött. Véleménye szerint a kazahok ellen nem érdemeltek döntetlent, ez most reálisabb lett volna.

(MTI)

https://varosikurir.hu/csufos-vereseg-kazahsztan-megleckeztette-a-leekens-csapatot/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük