Kurír Kacsa
Soros György megkapja, amit megérdemel
A Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi és irodalmi tagozata közös ülésén rendkívüli sürgősséggel tárgyalta Érdes János akadémikus előterjesztésében „A magyar helyesírás egyszeri és ideiglenes módosítása” című javaslatot, amely Soros György nevének új írásmódjával foglalkozik.
Heves, de építő vita
Az érvek és ellenérvek időnként heves idulatkitörésbe torkolló összecsapását követően a kormánypárti többség támogatásával a következő határozatot fogadták el:
A Magyarországot rendkívül károsan érintő, a szép szónak nem engedő agresszív nemzetközi tevékenységére tekintettel jelen határozat visszavonásáig kis kezdőbetűvel kell írni Soros (a jövőben soros) György spekuláns oligarcha vezetéknevét. A testület nyilvánvalóvá tette, hogy amennyiben az érintett továbbra sem hagy fel romboló aknamunkájával, fontolóra veszik a határozat kiterjesztését a keresztnévre is.
A tanácskozást lezáró beszédében a Kormány képviseletében megjelent Rogán Antal pr miniszter köszönetet mondott a Haza érdekét a tudományos szócséplés elé helyező bölcs döntésért, és a Pál utca fiúk végkifejletére emlékeztetve reményét fejezte ki, hogy jelen ügy érintettjét is eléri a végzetes tüdőgyulladás.
Szerző
Friss
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját