Ez a nap
Steve Bannon visszavonulót fújt
Az amerikai elnök kirúgott tanácsadója azt mondja a most megjelent botránykötetben, hogy az elnök fia az oroszokkal tárgyalt a kampány idején. Vasárnapi közleményében Bannon viszont azt állítja, hogy ez félreértés, ő valójában az elnök volt kampányfőnökéről beszélt.
Az amerikai elnök korábbi stratégiai tanácsadója tehát – több napos késlekedéssel – félreértésnek nevezte, hogy ő valaha hazaárulással vádolta volna Donald Trump fiát.
Az augusztusban menesztett Bannon szavait a nemrég megjelent botránykönyv, a „Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről” című riportkötet idézi.
A szerző, Michael Wolff szerint Bannon azt állította, hogy az ifjabb Trump az oroszokkal tárgyalt a választási kampány idején, és terhelő .
Steve Bannon közleményében az áll, hogy ő valójában Paul Manafortról beszélt, Donald Trump volt kampányfőnökéről, aki ellen már vádat emelt az elnökválasztás orosz vonatkozásait vizsgáló különleges ügyész – igaz, nem ezért, hanem ukrajnai ügyletei miatt.
A CIA igazgatója is védelmébe vette Donald Trumpot
A CIA igazgatója, Mike Pompeo arról beszélt a CBS amerikai tévétársaságnak, hogy ő majdnem minden nap találkozik az elnökkel, és úgy látja, nem alkalmatlan, ahogyan ebben a könyvben állítják. Súlyos kérdéseket kell megvitatniuk, aztán döntést is kell hozniuk, és az elnök minden jel szerint érteni szokta, hogy miről van szó. Nagyon is találó kérdéseket tesz fel. Ő így látja az elnököt, és nem úgy, ahogyan ebben a könyvben be van állítva.
(Forrás: Euronews)
Szerző
Friss
- Orbán Viktor „eget renget” – Élőben Tusványosról
- Magyar György: hajrá Átlátszó, a közérdekű adatok gyűjtése nem bűncselekmény
- Majka az One nevét viselő színpadorlól újrázott: tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok
- Mészáros Lőrinc kondenzcsíkja magáért beszél
- A valósághajlítók és fiatalok találkozása Tusványoson
- Buszbérbeadók, ne izguljatok, ‘lesz Békemenet, akár 2 is!’
- Panyi Szabolcs: Bayer Zsolt mégiscsak a mi kutyánk kölke, Magyarországról való kitiltás nélkül ‘gyűlöletbeszélhet’?
- Tusványos 2025 – Punnany Massif – Népszabadságos póló – áthúzott KDNP-logó
- Közlöny van róla: nyomkövetőt kaphatnak a kormány külföldi vendégei ellen tüntetők
- Ki ne hagyd! Hétvégi szerelmi horoszkóp az év 30. hétvégéjére!