Sohl András szeptember 8-án állt őrt az SZFE-n – ahol annak idején Székely Gábor és Zsámbéki Gábor osztályában végzett –, így biztosítva támogatásáról az egyetem szabadságáért folytatott küzdelmet. 

„Nekem azért is oda kellett állnom, hogy a régi tanáraimat és azt a fajta képzést óvjam. Emellett messzemenően nem értek egyet azzal a móddal, ahogyan az egyetem átstrukturálását megpróbálják elérni”

– válaszolta Stohl a Népszava kérdésére.

Ráfér a Színművészetire a változás, ami mindenki javát szolgálná, de nem ilyen módon kell véghez vinni

Az, hogy a hallgatók kiálltak magukért és az intézmény autonómiájának fenntarthatóságáért, számára tiszteletre méltó és példamutató.

Ami mélységesen felháborítja, az a nyelvhasználat:

„Tüntikézzenek csak nyugodtan a diákocskák, aztán majd abbahagyják a kis aranyosak – hallani. Ezeket a fiatalembereket hosszú rosta után vették fel, a jövő Latinovits Zoltánjai, Páger Antalai vagy Ruttkai Évái lehetnének – róluk beszélnek úgy, hogy tüncikék? (…) Ebből is látszik, hogy az SZFE ügye már messze túlmutat saját magán”

– mondja Stohl.

A színész félelme….

A színész attól is tart, hogy a fenntartó a kifárasztás taktikájára épít:

„Sajnos nem történik semmi előrelépés, pedig ezt a helyzetet már meg lehetett volna oldani. Egy szép lassú kivéreztetés folyik, kérdés, hogy meddig bírják még a fiatalok.”

A diákok helyében kitartana, de mint fogalmaz,

„nagyon könnyű innen dumálni, amikor az ember már elvégezte ezt az egyetemet, színházban játszik, és egy szakma van a kezében”

Úgy véli, amennyiben konszenzusos megoldás születne,

„azok a tanárok, akik ezeket a fiatalokat felvették és oktatni szerették vagy szeretnék, nyelnének egy nagyot, és a diákok érdekében visszamennének”.

A teljes cikk a Népszava mellékletében olvasható.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét