Connect with us

Ez a nap

Svéd miniszter: háziasított rénszarvast lelőni nem vadászat

Gustav Fridolin
Megosztás

Gustav Fridolin zöldpárti svéd oktatási miniszter azért érkezett Magyarországra, hogy az LMP kampányát támogassa. Bár a magyar kormányt nem akarta értékelni, még így is volt egy-két keresetlen szava Semjén Zsolt svédországi vadászata miatt. Svédország szerinte jól kezeli a bevándorlást, a migránsokat képes integrálni a társadalom. Az oktatási rendszerüket pedig a ellentéteként írta le annak, ami Magyarországon történik.

Részletek a 24.hu-nak adott interjúból:

„Svédországban élni valójában nagyon jó. Persze nem egy utópia, ha az lenne, nem lennék politikus. Viszont az ország problémai eltörpülnek a fejlődésünk mellett, ami miatt képesek vagyunk jelentős nemzetközi felelősséget vállalni.”

„Svédország biztonságosabb például Magyarországnál is.”

„Amikor valaki Svédországba érkezik, és menekültstátuszért folyamodik a határnál, és meg tudja indokolni, miért jogosult arra, akkor egészen biztosan meg is kapja. Aki viszont nem, az biztosan nem. Svédországban széles konszenzus van arról, hogy be kell fogadnunk menekülteket úgy, ahogy az az ENSZ emberi jogi nyilatkozatában le van írva. Aki viszont nem menekült, annak kevés esélye van arra, hogy letelepedési engedélyt kap.

„Ha azt akarjuk, hogy a gyerekek többet tanuljanak, és több tudásuk legyen, akkor olyan oktatási rendszert kell létrehoznunk, ami az egyenlőségre fókuszál. Ha szegregáltak az iskolák, a tanároknak nincsenek megfelelő munkakörülményeik, akkor abból kudarc lesz.”

„- Svédországban vannak ilyen párhuzamosan épülő társadalmak? No-go zónák?

– Nincsenek, hazugság ilyet állítani.

– Orbán Viktor szerint viszont ez valós veszély. És ha az európaiak nem térnek észhez, nem ragaszkodnak a homogén nemzetállamokhoz, akkor az az Európa, amit ismerünk, el fog tűnni. Sőt, Nyugat-Európában már el is tűnt sok helyen magyar kormánytagok szerint.

– Nem értek egyet ezzel. Európa és az egész emberiség történelmében jöttek már elő sokan ilyen gondolatmenettel, és soha nem volt egyik sem igaz. Az emberiség pontosan azért fejlődik, mert különböző kultúrák találkoznak.”

„Volt szó a svéd médiában egy magyar politikus svéd útjairól. De az nem vadászat. A rénszarvas olyan nálunk, mint itt a szarvasmarha. Svédországban nincsenek vadon élő rénszarvasok. Haszonállatokra lőni pedig nem vadászat.

„Nem vagyok hajlandó elfogadni azt az állítást, hogy konfliktus van a jó egyetemi képzés és a jó szakképzés között. Svédországban arra koncentrálunk, hogy minden oktatási forma, szint erős legyen, de ami fontosabb, hogy legyen átjárás ezek között. Hogy ha valaki egyszer elindult az egyik irányba, az később tudjon váltani, ha akar. Például ha valaki szakiskolában tanult, majd építkezéseken dolgozik, az lehessen később mérnök, ha szeretne. ”

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Semjén fókára is szívesen vadászott volna

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük