Connect with us

Sport

Svindal megkoronázta a pályafutását

Megosztás

Aksel Lund Svindal nyerte az alpesi sízés királyszámát, a férfi lesiklást a phjongcshangi téli olimpia csütörtöki napján. Kékesi Márton az 57 indulóból 53. lett.

A norvég sztár a 2010-es, vancouveri olimpián ugyan már nyert egy aranyérmet szuperóriás-műlesiklásban, de a leggyorsabb szakág kétszeres világbajnokaként ez a medál nagyon hiányzott a gyűjteményéből. Mögötte honfitársa, Kjetil Jansrud lett a második, míg a másik nagy favorit, a svájci Beat Feuz a harmadik.

Svindal lett az első, aki mindkét gyorsasági számban szerzett olimpiai aranyat, továbbá

az első norvég, aki lesiklásban a csúcsra ért.

Az elmúlt hat olimpián négy ezüst és egy bronz jutott a skandináv nemzet képviselőinek férfi lesiklásban.

Az elmúlt napok szeles időjárása után, amely lehetetlenné tette az alpesi számok megrendezését, végre kisütött a nap, felmelegedett a levegő és megállt a légmozgás. Tökéletes körülmények várták a versenyzőket a dzsongszoni pályán, amely közel három kilométer hosszú volt. Mivel a pályatűzés kissé kanyargós volt, már-már a szuperóriás-műlesiklásra hajazott, így Svindal és Jansrud előzetesen előnyben volt az abszolút lesiklókkal szemben. Az egyedüli, ami beárnyékolta a versenyt, az a síversenyeken megszokott kevés néző, ugyanis legfeljebb negyedház volt a 6500 férőhelyes lelátón. Egyedül a norvégok és a svájciak próbáltak kisebb csoportokban olyan hangulatot teremteni, mint ami Európában megszokott.

Elsőként a kombináció lesikló futamában leggyorsabb német Thomas Dressen indult el az 1370 méteren lévő rajtból, de az ő idejét hamar felülmúlta az olasz Dominik Paris. A legnagyobb favoritok közül elsőként a világbajnoki címvédő Feuz vette birtokba a lejtőt és már a sebességkülönbségből látszott, hogy nem lehet kérdéses az első helye. Előnyét fokozatosan növelve simán átvette a vezetést. Innentől biztos volt: aki nyerni akar, ezt az időt kell felülmúlnia.

Svindal menete nem úgy indult, hogy ő lesz ez az ember, akinek sikerül. A pálya felső részén, kifejezetten idegesen síelt, többször lesodródott az ideális ívről, vagy megbillent, így háromtizedes hátrányban volt. Csakhogy a pálya középső részén olyan íveket talált, olyan szűken siklott a kapuk között, hogy a célba 18 százados előnnyel ért. Viszont látható volt, nem volt hibátlan menet, azaz a pálya felső részén legyőzhető Svindal, ha valaki az alsón nem veszti el az ott megszerzett előnyt.

Bár még sok kiváló síző volt hátra, de tulajdonképpen csak Jansrud járt közel a bravúrhoz. Szocsi szuperóriás-műlesikló bajnoka egészen fantasztikus és hibátlan pályát síelt a pálya felső kétharmadán, viszont a cél előtt – ahogy az edzéseken is – többször hibázott, így sebességet vesztett, több mint négytizedes előnyéből pedig 12 százados hátrány lett mire áthaladt a célvonalon.

Svindal súlyos sérülés után diadalmaskodott

Svindal sikere azért is szenzáció, mert a 35 éves síző három rendkívül súlyos sérülés után diadalmaskodott. Korábban elszakadt az Achilles-ina, kétszer pedig a térdszalagja, a mostani idényre is egy ilyen sérülésből tért vissza.

A magyar síző viszonylag óvatos menetet produkált és több mint 11 másodperces hátránya lett, amivel a leérkezett versenyzők között a legrosszabb volt.

“Elégedett vagyok, mert teljesítettem a pályát egészségesen. Lesiklásra nem igazán tudunk készülni otthon, így nem érzem a helyes íveket. Sokan mondták, hogy ne induljak, ha rázósnak érzem, de miért ne!? Így legalább ebben a számban is volt magyar résztvevő. Viszont már nagyon várom a technikai számokat, mert azokban jobb vagyok” – értékelt az MTI-nek Kékesi Márton, akire a lassabb számok előtt még csütörtökön vár egy szuperóriás-műlesiklás.

Alpesi sí, férfi lesiklás, olimpiai bajnok:

Aksel Lund Svindal (Norvégia) 1:40.25 perc
2. Kjetil Jansrud (Norvégia) 1:40.37
3. Beat Feuz (Svájc) 1:40.43
…53. Kékesi Márton 1:51.72

Hozmann Szonja (b) és Maróty Mariann Mimi alpesi sízők a női óriás-műlesiklás versenyszáma után az Alpensia Sport Parkban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Shiffrin nyerte az óriás-műlesiklás

A favorit amerikai Mikaela Shiffrin nyerte a női alpesi sízők óriás-műlesikló versenyét csütörtökön a phjongcshangi téli olimpián.

A műlesiklásban címvédő, még csak 22 éves klasszis mögött a norvég Ragnhild Mowinckel végzett a második helyen, míg a harmadik az olasz Federica Brignone lett.

A magyarok közül az első futamban Hozmann Szonja az 54., Maróty Mariann pedig a 65. helyen ért célba, a másodikban aztán előbbi a 49., utóbbi pedig az 57. időt síelte, de Marótyt végül – az MTI információi szerint nem megfelelő sícipője miatt – utólag kizárták.

„Nagyon jeges és rázós volt a pálya, emiatt nagyon izgultam az elején, de rájöttem, mentem már ilyenen, ez is egy verseny, csak nagyobb, olimpiai körítéssel, meg lehet csinálni. Most csináltam olyan pályát először, ahol vannak piros csíkok részidőknél, amikor azok mellett elmentem, egy plusz motivációt éreztem. Voltak ugyan hibáim, de megpróbáltam úgy kijavítani, hogy megmaradjon a sebesség” – mondta még az első futamot követően Hozmann Szonja, aki összességében nem volt megelégedve.

„Nagyon kemény volt a pálya, és mint 77. induló úgy éreztem, a kanyaroknál már sok vájat volt. A lapos részen viszont egész jó maradt a hó, de nagyon szét volt tűzve az összes kapu, ezért nem volt könnyű a vonalvezetés. A pálya első felében egész jól sikerült mennem, persze ott is van még mit javítani, a meredeket viszont nem sikerült jól megsíelnem, mert elkezdtem lekésni a kapukat” – értékelt Maróty Mariann, aki tavaly indult már a világbajnokságon, az olimpia pálya azonban a keménységét és jegességét, s legfőképpen a meredekségét nézve sokkal nehezebb volt véleménye szerint.

Alpesi sí, női óriás-műlesiklás, olimpiai bajnok:

Mikaela Shiffrin (Egyesült Államok) 2:20.02 perc (1. futam: 1:10.82 perc/2. futam: 1:09.20 perc)
2. Ragnhild Mowinckel (Norvégia) 2:20.41 (1:11.17/1:09.24)
3. Federica Brignone (Olaszország) 2:20.48 (1:10.91/1:09.57)

(MTI)

Kékesi Márton: az életemért küzdöttem

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük