Ez a nap
Több ezer embert kirúgnak a közszférából
A szakszervezetek összehívnák az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsot, mert minden ötödik embert elbocsátanának a minisztériumokból.
A szakszervezetek összehívnák az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsot, miután kiderült, minden ötödik embert elbocsátanának a minisztériumoktól és a háttérintézményektől.
Januártól 15-20 százalékos létszámcsökkentés várható a a minisztériumokban és a közvetlen háttérintézményekben – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón.
Ez a korábbi tervekhez képest igen kis eredménynek tekinthető, az Orbán- kormány ugyanis 2016 óta vajúdik a közszféra karcsúsításával. Ha valóban csak a minisztériumokat és közvetlen háttérintézményeiket veszik célba: ahol 14 ezren dolgoznak jelenleg, a 20 százalékos vágás ugyan soknak hangzik, de reálisan 2500-2800 alkalmazott elküldését jelenti.
Amióta Csepreghy Nándor korábbi miniszterhelyettes 2016 január elején bejelentette, hogy a ciklus végéig 100-150 ezer közszolgától akar megválni a kormány, időnként feltör az elszánt követelés – hol a bürokráciacsökkentésre hivatkozó állami vezetők szájából, hol meg a versenyszféra munkaadói szervezeteinek megmondó embereiből -, hogy legalább ennyi embert át kell terelni az állami munkahelyekről a piaci cégekhez.
A bejelentés nem érte váratlanul a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnökét. Nem kis iróniával a hangjában Boros Péterné úgy fogalmazott a Népszavának: az lett volna meglepő, ha a kormány a törvényeket betartva előzetesen egyeztetett volna a leépítés terveiről. Az érdekvédelmi vezető mégis bízik a tárgyalás lehetőségében, mert „döntés még nincs” a leépítés kérdésében.
Aki marad, ingyen túlórázhat
Arra is figyelmeztetett a szakszervezeti elnök, hogy a bürokráciacsökkentésnek meg kellene jelennie az ügyintézők feladatainak mérséklésében is, mert most a kormányzati döntések náluk csapódnak le, kettős présben vannak. Szenvednek a betarthatatlan határidőktől, ők fizetik a rendbírságot, ingyen túlóráznak, és őket szidja a jogosan elégedetlen állampolgár, az ügyfél, a vállalkozó.
A június 20-án elrendelt létszámzárlat azokat a humán ágazatokat is érintette, amelyekben becslések szerint majdnem 100 ezer dolgozó hiányzik a 680 ezer fős engedélyezett létszámból. Aki maradt, az kénytelen elviselni, hogy 8 órás bérért napi 10 órás munkavégzésre kényszerítik. Mivel a rendőrségnél és a tűzoltóságnál is hasonló a helyzet, Borosné egységes fellépést, összefogást sürget.
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke, Földiák András arra emlékeztetett, hogy a köztisztviselők és a kormánytisztviselők tíz éve változatlan fizetésének 25-30 százalékos jövő évi emelését ígérte meg júniusban a pénzügyminiszter.
Azt azonban eltitkolta, hogy a béremelés fedezetét legalább részben több ezer dolgozó kirúgásával akarja előteremteni a kormány.
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…