Connect with us

Banánköztársaság

Conteo: Az ELTE és a gender

Megosztás

A kormánynak a gender fogalmával kapcsolatban lila gőzöket sem ápoló, de a lelkesen homofób hívőiket megszólítani képes tervezetével kapcsolatban az ELTE reakciója gyakorlatilag a pihe-puha popsipucolás volt. Mára kiderült, hogy mindenki félreértette az egyetemet. Talán ők maguk is önmagukat?

elte gender
Megosztás

A kormánynak a gender fogalmával kapcsolatban a lelkesen homofób hívőiket megszólítani képes tervezetével kapcsolatban az ELTE reakciója gyakorlatilag a pihe-puha popsipucolás volt. Mára kiderült, hogy mindenki félreértette az egyetemet. Talán ők maguk is önmagukat?

Ki tudja?

Mindenesetre kiadtak egy sajtóközleményt arról, hogy most éppen miként értik az egészet. Ebben gyakorlatilag azzal indítanak, hogy a szak megszüntetésére hivatalos megkeresést nem kaptak, és az Egyetem különben is kifejezetten kifejti egyet nem értését a megszüntetéssel kapcsolatban. Az indoklásban a fő érv nem a felsőoktatás autonómiájának a sérelme, hanem az, „hogy az előterjesztés nem tartalmaz indokolást társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetésével kapcsolatban”. Amit érthetünk úgy, hogy amennyiben kapnak egy vezéri indoklást, akkor szinte már nincs gond a dologgal. Illetve de, mert azért a harmadik lépcsőben emlegetnek valami olyasmit, hogy a rendeleti szakmegszüntetés sértheti az alaptörvényt.

Amelyről tudjuk: nagyjából fél nap alatt fogja a hatalom átszabni, ha kedve van hozzá

Majd beleírják legfeljebb, hogy ezt követően a vezér olyan szakokat hozhat létre, és olyanokat szüntethet meg, ami éppen az eszébe villan. Az ELTE is megkapja a maga indoklását, és helyre is billen a világ orbanista rendje az egyetemi vezetőség számára. Igen, látom. Megpróbálkoztak az ELTE részéről holmi szakmai indoklást is elővezetni, hogy miért lenne ostobaság a nemi szerepekkel kapcsolatos szociológiai képzés megszüntetése. De szerintem talán ők sem gondolták komolyan, hogy ennek bármi értelme van. A gyakorlatban inkább azt hiszem, hogy amennyiben Orbán a homofób híveinek ezzel akar gesztust gyakorolni, akkor meg fogja tenni. Nem azért, mert szakmailag indokolt, hanem mert neki szavazatok kellenek. A sík hülye szélsőségesek, és velük a szavazataik, pedig többen vannak. Orbánnak tehát teljesen megfelelhet a gender-szak megszüntetése, ha az említett híveknek ez szimpatikus. A szakmaiság már a saját szakdolgozatában sem nagyon környékezte meg.

Alkalmasint azt is az ELTE közelében védte annak idején a miniszterelnök. Az egykori konzulense, Fellegi Tamás, egy ideig, különböző pozíciókban, szem előtt volt. Majd látszólag eltűnt, de még 2014-ben is az igencsak befolyásos emberek közt tartották számon. Alkalmasint persze szintén az ELTE volt az, ahol Semjén Zsolt igencsak kérdéses dolgozatát bevédték annak idején. Aztán inkább agyonhallgatták az ügyet. Nem kis gesztust gyakorolva a hatalom felé. Talán kéz-kezet sikál alapon. Ahogy a „Pistának jó lesz” gólyabotrány villámgyorsan kikerült a fókuszból. Ahogy a Kende-eset is. Nem mintha bárki krokodil-könnyeket hullajtana.

A regnáló orbanizmus, és az ELTE kapcsolata elég baráti is tud lenn

Amiért érdemes volt talán egyáltalán felidézni ezeket, az még csak nem is a felmelegítésük vágya. Inkább csak annak árnyalása, hogy a regnáló orbanizmus, és az ELTE kapcsolata elég baráti is tud lenni. Az egyik oldalon. A másikon az ELTE talán nem is az a tudományos fellegvár, ahol csalhatatlan hitelességgel tudnának kiállni egy hatalmi döntéssel szemben. Márpedig ebben az esetben az igencsak óvatos elutasítása a rendeleti szakbetiltásnak felveti azt, hogy ezt vajon melyik kormányzati szereplővel egyeztették? Netán az Orbán-csapat egyfajta kommunikációs főpróbát tartott, és most megengedték az ELTE-nek, hogy tiltakozzon? Alapot szolgáltatva arra, hogy majd erre hivatkozva vonhassák vissza az ötletet?

Még az sem biztos, hogy a válaszoktól jobb lesz nekünk. Vagy az ELTE-nek.

Kapcsolódó

Kunhalmi mellbedobással magyarázza el a gender-kérdés lényegét

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük