A kényszerhelyzet kedvező változásokat hoz? Józanodás következik az oktatásban? Miben bízik Csépe Valéria? Az Indexnek nyilatkozott az új Nemzeti alaptanterv munkálatait elindító professzor.

“Csépe Valéria régóta nem adott interjút.”

“Most úgy látta, a koronavírus járvány miatt kényszerből bevezetett “digitális tanrend” kapcsán érdemes megszólalnia. Az akadémikus szerint annak nincs értelme, hogy a frontális oktatást vigyék át a digitális térbe. Ha azonban jól csinálják, akkor a digitális oktatás egyszerre lehet játék és mélyreható tanulás, amelyben a hagyományos számonkérést és a puskázást is el lehet felejteni. Csépe Valéria szerint itt volna az ideje a mobilok rehabilitálásának az oktatásban, a sokszínűséget nem tiltotta meg senki az iskolában, és az akadémikus röviden az új Nemzeti alaptantervről is elmondta a véleményét.” (“Csépe Valéria: Az online iskolában elfelejthetjük a számonkérés szót — Interjú a Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős korábbi miniszteri biztossal”, Index, március )

- Hirdetés -

Nem a viták ideje

Csépe Valéria nem feszegeti, hogy mi történt a NAT tervezetével, miután az ő vezetésével elvégezték a munkát és letették a kormány asztalára. Emlékezetes, hogy a prof számára vállalható munkát valakik ezután még jó alaposan átgyúrták, megdögönyözték…
“Most valóban nem a tantervi vitáknak van itt az ideje” — zárja rövidre a dolgot a professzor. Leginkább annak örül, hogy egyes javaslataikat “figyelembe vették”, és ahogy fogalmaz, “örülünk minden olyan javaslatunknak”, amelyek a végleges változatba belekerültek.

Digitális köldökzsinór

Csépe Valéria nem feszegeti, hogy a kormányzat központosító törekvéseivel mi a helyzet. Úgy látja, a pedagógusokat eddig sem korlátozták kreatív energiáik kibontakoztatásában, a digitális eszközök hasznosítását kifejezetten pártolták, és a “mindent szabad, ami nem tilos” elve megfelelő szabadságot engedett az újító szellemnek.
A hosszú interjúban az a szemlélet érvényesül, hogy a valóság kikényszeríti a korszerű oktatást. A jelenlegi kényszerhelyzetből pedig sok jó származik.
“Amikor ez a helyzet véget ér, össze kell szedni, rendszerezni, elemezni és megosztani egymással a tapasztalatokat. Meg kell nézni, ki mit használt, mi mutatkozott eredményesnek! Például mire jó és mire nem a Google Classroom, a Zoom, a Skype vagy a Microsoft Teams? Jó lenne, ha a digitális köldökzsinór ezután is megmaradna a tanár és a tanulók között, akárcsak arra, hogy aki betegség miatt nem tud jelen lenni, az se essen ki a tanulásból. Fontos, hogy az élményszerű, játékos tanulás ezután az osztályteremben is jelen legyen. Ebből a helyzetből akkor lehet kihozni a legjobbat, ha ezután is kiemelt figyelemmel fordulunk az iskolai digitalizációnak a veszélyhelyzet miatt most rendkívüli ütemben megismert lehetőségeihez. Megfelelő támogatást kell adni, és ki kell alakítani az ajánlásokat a digitálisan támogatott tanításhoz. Ezek a tapasztalatok beépülhetnek a módosított Nemzeti alaptanterv egyik újdonságába, a harmadik évfolyamtól belépő digitális kultúra nevű új tantárgyba” — mondja az Indexnek a professzor.

Jelentés a nyomor széléről

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője egy másik valóságról számol be blogjában. (Nyomor széle 726. Iskola a járványveszély idején)
“Érdekes volt megint megtapasztalni, mennyire más értelmezése van a szavaknak a különféle társadalmi csoportokban. Régóta figyelem már ezt, pl. mikor tesztekkel akarják felmérni egy-egy programban a gyerekek szociális hátteret… A kérdésre, hogy “Van saját szobád?”, gondolkodás nélkül az a válasz, hogy “Igen”. Mert aki a tesztet megalkotta, középosztálybeli fogalom-értelmezéssel, annak a saját szoba külön szobát jelent. Egy lakhatási szegénységben érintett, nagycsaládban élő gyereknél pedig ez azt az egy szobát jelenti, ahol mindannyian laknak. De elgondolkodtató az is, mikor a szülő próbálja értelmezni a pedagógia szakszolgálat hivatalos levelét, és felhív, hogy megkérdezze: “mit jelent az, hogy intézmény?” 
(…)
“Nézem a facebookos megosztásokat, a híradásokat, van, ahol szinte az osztálytermi rendszert képes működtetni a tanító, mert minden gyerek előtt laptop van, és a megfelelő informatikai programmal képes szinte úgy órát tartani, mint korábban. Szólítja a gyerekeket, azok figyelnek, egymásra is.
De nem mindenhol adott ez, van ahol a szülő sem tud segíteni letölteni ehhez megfelelő programot, mert erre nincs tudása, sőt, esetleg sem laptop, sem internet nincs. Ahol nem tudnak egy szobában nyugodt tanulási környezetet biztosítani, és nem tudnak segíteni a feladatok értelmezésében sem. Ahol nem készül napirend, és inkább szünidőnek fogják fel a helyzetet, semmint távoktatásnak. Soha nem volt még ilyen megtapasztalásuk a szülőknek, és azt, hogy ki, hogy viszonyul a helyzethez, nagyban meghatározza az, ki, hogy viszonyul magához az iskolához, az oktatáshoz. És ezzel nem állunk túl jól.”
(…)
“Sok szülő részesült képzésben a “Digitális szakadék csökkentése” című uniós programban, ahol egy okostelefont kaphatott az, aki végigülte a néhol elég rövidre szabott tanfolyamot, de ezt a tudást nem igazán látni, igaz, már a telefonokat se nagyon.”
(…)
“Eszembe jut most, egy-egy órám a szegregált iskolában, amikor annyira figyelni kell minden rezdülésükre, az állandóan elkalandozó figyelemre, a folyamatos megerősítés-kérésre: “jó így?”, mennyire óvatosan kell vezetni őket, hogy a fejlesztések teljesüljenek. Az “egyemberes” gyerekekre, akik csak akkor működnek, ha teljes figyelmet kapnak, és sokszor hónapok küzdelme van a mögött, hogy egyes feladatrészeket önállóan végezzenek el. Vajon nekik hogy fog menni? És hogy fog menni a sajátos nevelési igényűeknek, akikkel speciálisan kell foglalkozni, szinte vezetve a kezét a nyomhagyásban, mert semmi vonalbiztonsága vagy formakincse nincs? Vagy a logopédiai foglalkozásokat ki fogja levezényelni ott, ahol eddig a szülő egyáltalán nem vonódott bele a fejlesztésbe?
Nagyon nehéz lesz. Iszonyúan látszik most az a társadalmi szakadék, ami családok között van.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét