Banánköztársaság
Szanyi Tibor: a kapitalizmus vége II.
Az egy héttel ezelőtti – szokásos hétvégi – írásomban a kapitalizmus végét jövendöltem. No, nem mintha ez azonnal következne be, de egy hét után is azt látom, hogy Trump elnök jól tartja az ütemet ebbe az irányba, bár a héten némileg visszakozott a világ nagy ívű fingatásától.
Először a kedvenc házi sarlatánjának, Peter Navarro-nak a tanácsára
egészen elképesztő vámokat vetett ki a világ minden szegletére, így néhány kizárólag pingvinek által lakott szigetre is, bár – hoppá! – Oroszországra nem. Látszólag ez kemény pofonnak mutatkozott a világ többi része számára. A Marx Károly által részletesen is leírt kapitalizmus törvényszerűségei azonban amolyan algoritmusként végigfutottak a gazdasági lázmérőkön, és abba a vészjósló szirénázásba torkollottak, miszerint az amerikai államadósságot finanszírozni hivatott dollárkötvények határidős kamata az egekbe szökik.
Mindez magyarra lefordítva annyit tesz,
hogy ha az USA az idén és jövőre lejáró gigantikus (inkább orbiltális – a szerk.) államadósságának adott hányadát tovább szeretné görgetni, vagyis a dollárkötvényeit újra eladni, ahhoz nem lesz elég a mai 3-4 százalékos kamatot kiígérni, hanem ennek akár a dupláját is ki kell pengetni, amennyiben újra vevőt keresnek. Márpedig az USA külső adóssága nem kicsi. Egyes becslések szerint az Egyesült Államok “nemzeti” adóssága az éves GDP-jének (össztermékének – a szerk.) 125 százaléka, vagyis ha ezt törleszteni akarná (nem akarja – a szerk.) akkor durván az egész amerikai népnek kb. 500 napig kéne étlen-szomjan robotolnia csak a hitelezői felé. Bizony, így jár az a társaság, amely évtizedeken át a valós teljesítményei közel másfélszeresét éli fel. (A Kádár-rezsim ennek töredékébe bukott bele…. – a szerk.)
Hogy kik ezek a hitelezők, az egy jó kérdés
Mivel a dollár a kulcsvaluta, ezért bárki hitelezőnek tekintheti magát, akinek akár csak egyetlen dollárja van. Pestiesen szólva, minden dollárbankjegy, avagy dollár összeget mutató banki iromány az Egyesült Államok ígérvénye, hogy adott esetben ezért ad valamit, például értékes árucikkeket, avagy nyújt valamilyen fontos szolgáltatást. Ahhoz, hogy ez működjön, ahhoz igen nagyfokú és széleskörű bizalom kell, azaz hogy hát ezt elhiggye mindenki. Amíg ez a hit megvan, addig mehet a buli, kiváltképp, hogy a dollár bankjegyek tetején az áll, hogy “In God We Trust”, azaz hiszünk Istenben. Tegyük hozzá, esetükben erre nagy szükség is van, kiváltképp, hogy Trump elnök jelentősen elbaltázta a dollár abszolút talapzatát, a bizalmat. Az amerikai valuta értékét igazából pont az adja meg, hogy egy fokkal erősebb az ígérete, mint bármiféle vallásnak, igaz, csak a földi lét vonatkozásában. ‘Anno’ még 1944-ben fordult a kocka, amikor is a II. Világháború kimenetele már csöppet sem volt kérdéses, továbbá az USA szabad szemmel és a Holdról is láthatóan szuper győztesként jött ki belőle, az akkori amerikai elnök közölte, hogy tehát nem a dollárnak lesz árfolyama az aranyhoz képest, hanem fordítva, s az arany is egy sima termékké változik, azaz neki lesz a dollárhoz mért árfolyama. Ezzel tehát egyszersmind az arany fölé emelték a dollárt, s azóta is hallunk olyan hivatkozást, hogy ha ezt valaki komolyan megkérdőjelezné, azt akár le is bombázná az amerikai hadsereg. (Szokott is bombázni, bár egyelőre más okokból – a szerk.)
Hogy ne csigázzam tovább a nyájas olvasót,
gyorsan elmondom, hogy az USA legnagyobb ismert hitelezője Kína, amely hosszú évtizedeken át gyűjtögette a zöldhasú nyomtatványokat (dollárbankjegyeket, stb – a szerk.), és mára kiderült, hogy nagyjából az amerikai kintlévőségek durván egynegyedét birtokolja nagy csendesen. Különösebb gazdasági ismeretek nélkül is belátható, hogy amennyiben a Kínai Kommunista Párt 89 millió főt kitevő tagsága gondolna egyet, s ezzel a pénzzel hirtelen shopping-olni indulna az USA-ba, akkor Peking városa alighanem kivívna egy kisebb atombombát maga fölé a főterén. A közgazdászok nem véletlenül hívják ezt ún. nukleáris opciónak.
Mindezt azért említem,
mert Kína igen hűvös nyugalommal fogadta az USA “megtorlónak” szánt, és a kínai árukra kivetett 120-150 százalékos vámot (a kaotikus nyilatkozatok alapján ebben a zónában akármi is lehet – a szerk.), amit a kínaiak egyelőre egy ugyanakkora viszont-vámmal háláltak meg. Az most lényegtelen, hogy a nagykutyák mikor hagyják abba ezt a hülyeséget, az igazi kérdés inkább az, hogy ki bírja tovább? Nos, azóta már az USA-ban is nyilván kiszámolták, sőt, esetleg meg is mondták az amerikai elnöknek, hogy perspektivikusan Kína áll jobban. Kína helyzete azért előnyösebb, mert jóllehet neki is eléképesztően komoly belső gondjai vannak, a legfőbb vezetésére azonban kicsit sem leselkedik a leváltás demokratikus veszélye, ezen felül a lakossága is többet kibír, ráadásul a lakosai nincsenek felfegyverezve. Egy rendesebb gazdasági összeomlás az USA-ban alighanem jóval színesebb eseményekbe torkollana, mint az említett Kínában.
Nagyjából úgy néz ki, hogy amennyiben Trump elnök nem tér észhez, és nem navigálja az USA, illetve a világgazdaság hajóit biztonságos “kikötőbe”, akkor az általa kirobbantott vámháború igen rövid idő alatt maga alá temetheti az egész rendszerét, midőn egy kapitalizmust mímelő vérbeli kommunista társaság lesz felette a győztes.
Slusszpoénként jegyezzük meg,
hogy Kína mostanában indította útjára a digitális jüant (e-RMB), gyakoribb nevén a renminbi-t, ami kikerüli a nyugati SWIFT átutalási rendszert, s nem mellesleg a világkereskedelem közel 40 (!!!) százaléka már eme pénzrendszerben zajlik. A világ nemzetközi átutalásainak maradék 60 százalékot természetesen továbbra is az USA kormánya ellenőrzi, ám ha valaki Trump tudta nélkül akarna Magyarországról a szlovák nagymamájának pénzt küldeni, akkor máris fordulhat bizalommal a Kínai Kommunista Párthoz, s ők jóval olcsóbban elintéznek mindent.
Sőt, ha valakinek nem tetszik az elektronikus ügyintézés, akkor persze maradhat a hagyományos jüan-nál. Is Kicsit kisebb ugyan az arcképes választék, mert az összes kínai bankjegyen (az amerikai hírességek helyett – a szerk.) egyedül Mao Ce-tung mosolyog ránk.
Szép új világ közeledik, amelyben az elkeseredetten, ám nagyképűen pénzért fohászkodó Trump hülye blöffjei igen nagy valószínűséggel zátonyra futnak. Ebbe bizony Orbán is belebukhat. Nekem végül is tökre tetszik, amit Trump csinál. Szépséghibája, hogy a ma ismert világ simán felfordulhat.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
