Kultúra
Szatírtámadás egy kislány ellen – Glagsgowtól Szolnokig
Szinte az egész rendőrség egyetlen szatír nyomát üldözi. A férfi egy hazafelé tartó iskoláslányt támadott meg. A kislány szerencséjére a támadás olyan közel volt az otthonához, hogy szülei -sikoltozását hallva- odasiettek és ezzel riasztották el a szatírt.
Veszélyes út hazafelé
A gyereket alighanem már a buszon kinézte magának a perverz támadó, és ő is leszállt, ahol a kiszemelt áldozat. A férfi csak rövid ideig követte, majd szinte azonnal leteperte. A kislány erején felül küzdött és sikoltozott. A szüleit hívta, akik meghallották a segélykiáltásokat, azonnal odarohantak, ám a támadó addigra elszelet, alighanem egy közeli templom felé vette az irányt.
A támadás helyszíne (Kép: Google mapps)
A támadóról mindössze annyit tudni, hogy 20 és 40 év közötti szemüveges, sapkás férfi volt.
A támadás megtörténte óta folyamatos az embervadászat. Pamela Bannister ügyész úgy nyilatkozott, hogy ez így marad egészen addig, ameddig el nem kapják a tetteset, mert egy ilyen ember nem járkálhat szabadon.
Az eset egy skót városban történt, de általános érvényű tanulságai is vannak. Talán a legdrámaibb felismerés, hogy az ember és különösen a gyerek szinte sehol, még alig néhány méterre az otthonától sem lehet teljes biztonságban.
Sajnos Magyarországon is jó néhány szatírtámadás történt az elmúlt időszakban. Ezeknek a veszélyes perverzek a lehető legkülönbözőbb kelyeken bukkannak fel, például liftekben, teremgarázsokban, de legjellemzőbb helyeik a parkok és a játszóterek környéke.
A technika fejlődése szerencsére sokkal nehezebbé teszi nekik is a rejtőzködést, így néz ki például a szolnoki szatír.
(Forrás: The Sun/ Városi Kurír)
Gyerekverési útmutató, pelenkán keresztül ne üsse, mert nem érzi!
Szerző
Friss
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?